Soha többé háborút!
ĀAz embert erőszakkal elválasztani hazájától azt jelenti, hogy lelkileg megölik
A kollektív megkülönböztetés kora lezárult
ĀSulyok Tamás kiállt az őshonos kisebbségek mellett
Állami támogatás a német nemzetiségi oktatásra
ĀA kormány 135 milliárd forintot költött ezek finanszírozására
Aggódnak a németek
ĀEgyre gyakoribb a politikai erőszakra való hajlam a radikális fiatalok körében
A szuverenitásunkat mindenáron meg kell őrizni
ĀA Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár Hercegkúton a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján emlékeztetett a tanulságokra
Szomorú évforduló – nyolcvan éve kezdődött Budapest ostroma
ĀVilágtörténelem a pincéből nézve
A német nyugdíjasok menedéke lett Magyarország
ĀAngela Merkel 2015-ben megnyitotta Németország határait több mint egymillió migráns előtt
Andreanum, 1224
ĀÉppen 800 esztendeje, hogy II. András magyar király arany szabadságlevelet adott az erdélyi birtokain immár három generációnyi idő óta élő németeknek, akiket egyszerűen szászoknak neveztek
Az UEFA-elnök a németeket is a nagy esélyesek közé sorolja
ĀJulian Nagelsmann szövetségi kapitány együttese „más szellemiségben” futballozik
Soltész Miklós: Az összetartó nemzetek békességben élnek
ĀÓriási jelentősége van annak, hogy a bakonyszűcsiek közössége felvállalja az értékeit
Rejtélyes csontvázakat találtak Adolf Hitler egykori keleti főhadiszállásánál
ĀA Farkasveremként elhíresült búvóhely a Harmadik Birodalom elsőszámú főhadiszállása volt a keleti fronton
Nagelsmann: A győzelem reményében szállunk harcba
ĀA németek Stuttgartban a magyar válogatottal találkoznak az A csoportban
Haszonlesés is közrejátszott a magyarországi németek háború utáni kitelepítésében
Ā78 éve, 1946. január 19-én indult el Budaörsről az első, kitelepítésre ítélt magyarországi németeket szállító vonat
Soltész Miklós: Emberiség elleni gaztett volt a németség áttelepítése
ĀKiemelte, a kollektív bűnösség teljes mértékben elfogadhatatlan
A németek 82 százaléka elégedetlen a Scholz-kormánnyal
ĀA kormányfő válságkezelőként a válaszadók mindössze 23 százalékában keltett bizalmat
600 éves magyar káromkodás a híres krónikában
ĀDurva szitokszavak a középkorból, amiket az Országos Széchenyi Könyvtárban őriznek
Gulyás Gergely: Az itt élő németek hozzánk, magyarokhoz tartoznak
ĀA politikus szégyennek nevezte a németek második világháború utáni kitelepítését
Német napilap: Orbán „milliárdos ajándékra” számíthat karácsonyra Brüsszelből
ĀA szerző szerint Orbán Viktor zsarol, ellenvetésnek helye nincs, a megegyezés szó föl sem merülhet
Védelmi miniszter: A németeknek fel kell készülniük a háborúra
ĀAz Izrael és a Hamász közötti ellenségeskedést hozta fel bizonyítékként
Októberi vasárnap
ĀAkkor is vasárnap volt, azaz október 15., és most is az. A hasonlóságok vagy éppen az egybeesések pedig olykor – gyakran – továbbgondolásra késztetnek
Zavartan, vakon, fuldokolva pusztultak el
Ā1915. április 22-én új időszámítás kezdődött a hadtörténelemben: ekkor vettettek be először nagy tételben harci gázokat
Kétszázból mindössze hárman menekültek meg a „nagy szökésben”
ĀA ravasz németek szándékosan egy laza, homokos talajra építették a táborukat
