Halálos is lehet ez az élelmiszer, ha nem vigyáz
ĀHa Önnél is akad ebből a termékből, az árát blokk nélkül is visszatérítik az érintett üzletben
Nébih: Burgonyacsipszet hívott vissza a forgalomból a Tesco
ĀAz áruházlánc ásványolaj-szennyezettséggel indokolta az intézkedést
Górcső alatt a grilltermékek
ĀA hőkezelést minden ellenőrzött üzemnél szoros felügyelet alatt végzik
Növényvédő szereket vizsgált a Nébih
ĀAz országos ellenőrzés után hat eljárást indítottak, és 600 ezer forint bírságot szabtak ki
Fel kell készülni a nyugat-nílusi láz ellen
ĀA lovakat megelőző védőoltással, rovarirtással és szúnyoghálók alkalmazásával is hatékonyan védhetik a gazdák
Szükséghelyzeti engedély három növényvédő szerre
ĀA kijuttatás légi permetezéssel történhet
Aratás után időszerű a mezei pocok elleni védekezés
ĀA pocokállomány időben végzett gyérítésével ugyanis csökkenthető az őszi kártétel
Hallucinációt és nevetőgörcsöt okoznak a Müller termékei
ĀA termékeket azonnal visszahívta a Nébih
AM: Számos pályázat segíti ezután is a burgonyatermelőket
ĀAz egy főre eső zöldségfogyasztásnak csaknem egyharmadát ez a növény teszi ki
Álőstermelőket szűrt ki a Nébih
ĀA szakemberek Budapesten kívül Győrben, Mezőcsáton, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett és Szigetszentmiklóson tartottak adminisztratív, piaci, valamint termőhelyi ellenőrzéseket, esetenként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaival együtt
Sajtot hívott vissza a forgalomból az Auchan
ĀA terméket számla nélkül is visszaveszi az élelmiszerlánc
Életveszélyes konyhai eszközöket hívnak vissza
ĀA Nébih kéri a vásárlókat, az Alpina márkanevű termékeket ne használják
Aszalt sárgabarackot hívott vissza a forgalomból az ALDI
ĀA kén-dioxid az arra érzékeny embereknél allergiás reakciót okozhat
Kiderült, a parlagfű melyik részétől szenvedünk
ĀA növénynek pontosan melyik része felelős a kellemetlen tünetekért?
Súlyos hiányosságok egy fővárosi vendéglátóhelyen
ĀA NÉBIH élelmiszerhigéniai és -biztonsági problémákat is talált
A kormány az import bejelentésének előírásával is védi a mezőgazdaságot
ĀA magyar piac ukrán importtól való teljes körű védelméhez szükséges eszköztár rendelkezésre áll
Akciózott a Nébih az ónodi piacon
ĀFolytatódott a szőlő- és gyümölcs-szaporítóanyagok árusításának tavaszi ellenőrzése
Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el
ĀA következő napokban nem várható olyan mennyiségű csapadék, amely csökkentené a tűzkockázatot
Országszerte ebzárlatot hirdettek
ĀA rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása 2024. március 30-án kezdődik
Sok hibát talál a Nébih az élelmiszerek ellenőrzése során
ĀAz ellenőrök a piacokon arányaiban kevesebb hibát észleltek, mint a kereskedelmi láncoknál
