Elköszönhetünk a szomorkás időtől, visszatér a nyárias meleg
ĀA legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 24 és 29 fok között alakul
Előbb esős, majd napos időnk lesz
ĀA csapadékgócokat elsősorban felhőszakadás, de akár kisebb méretű jég kísérheti
Előbb felhős, majd napos lesz az idő
ĀFokozatosan szakadozik, gomolyosodik az összefüggő felhőzet
Többnyire derült, napos időnk lesz
ĀNyugaton, délnyugaton még előfordulhatnak felhősebb körzetek
Szeles szerdánk lesz
ĀReggel, délelőtt egyre inkább a keleti és déli megyékben fordulhat még elő elszórtan csapadék
Napsütéses keddünk lesz
ĀA Dunától keletre reggel, kora délelőtt még előfordulhatnak felhősebb körzetek
Napsütés, majd eső és erős szél is várható
ĀA felhős területeken a felhőzet szakadozottá válik
Megélénkülő szél, nyárias hőmérséklet
ĀA kora délelőtti órákban a felhősebb tájakon is felszakad a felhőzet
Eső, zápor, erős szél, de több-kevesebb napsütés is lehet
ĀA keleti, északkeleti tájakon is fokozatosan szakadozik a felhőzet
Napos, száraz szerdánk lesz
ĀReggel az északnyugati tájakon, késő délután este az Alpokalján lehet egy-egy zápor, esetleg zivatar
Zápor, zivatar, erős szél és napsütés
ĀGyenge hidegfront vonul át, de összességében többnyire napos idő várható kevés felhővel
A hét elején napos, meleg, majd a hétvégén felhős idő és lehűlés várható
ĀPrognózis hétfőtől vasárnapig
Nyugaton borult, keleten, délen napos időnk lesz
ĀAz ország északkeleti felén, kétharmadán szakadozik, csökken a felhőzet
