Erős ütőkártyák a Fidesznél
ĀEgy új jobboldali összefogás átrendezheti az erőviszonyokat az Európai Parlamentben, a liberálisok tartanak tőle, hogy ők is kárát fogják látni ennek
Többen is követhetik a Fideszt
ĀNagy érdeklődés övezi az Orbán Viktor által meghirdetett új, demokratikus, jobboldali összefogás létrejöttét, az Európai Néppártból is lehetnek még kilépők
Szijjártó: Manfred Weber szégyellje magát!
ĀVálság idején a legsikeresebb EPP-tagpárt eltávolítását szervezte annak frakcióvezetője
Varga Judit: Weber legyengítette a néppárti frakciót
ĀAz Európai Néppárt a járvány kellős közepén is kizárósdival és politikai alapon történő diszkriminációval van elfoglalva
Itt van Orbán Viktor Weberhez intézett levele a kilépésről
ĀNaponta több ezer ember veszti el az életét, az EPP mégis azzal van elfoglalva, hogy a Fidesz képviselőinek mozgásterét korlátozza
A Fidesz kilép a Néppárt frakciójából
ĀAz EPP elfogadta az alapszabályzat módosítását - A Fidesz jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezte - Deutsch Tamás és Gál Kinga szerint a politikai nézetkülönbségek jogi megbüntetése antidemokratikus és méltatlan az EPP-hez
Orbán emelte a tétet a Néppárt vitájában
ĀNyilvánvalóan a Fideszre szabott, jogilag problémás alapszabály-módosítási javaslatról szavaznak a héten az európai parlamenti képviselőcsoportban
Ha az EPP módosítja alapszabályát, a Fidesz kilép a frakcióból
ĀOrbán Viktor levelet írt Manfred Webernek
Hamarosan dönthetnek a Fidesz EPP-tagságáról
ĀWeber: Az új CDU-elnöknek meghatározó szerepe lesz a Néppárt és a magyar kormánypárt kapcsolatának alakulásában
Manfred Weber: Ha lesz is megállapodás, az EP idén már nem tudja elfogadni
ĀBrexit utáni kapcsolatok
„Manfred Weber megsértette a magyar népet”
ĀOrbán Viktor a Welt am Sonntagnak adott interjújában: Nem mi hagyjuk el az EPP-t, hanem ők minket
Milan Zver: A Fidesz kizárása semmiképpen sem megoldás
ĀA szlovén néppárti politikus szerint a magyar kormánypárt proaktívan lép fel és keresi az együttműködést
Hölvényi: Nagy lehetőség előtt az egyházak
ĀEurópának a 21. században ismét fel kell találnia önmagát, ebben segíthetnek a vallási közösségek
Manfred Weber: Nincs olyan, hogy nemzeti szuverenitás
ĀÜdvözlöm a valóságban, globalizált világban élünk - üzente az Európai Néppárt frakcióvezetője Boris Johnsonnak
Orbán Viktor lazább együttműködést ajánl Manfred Webernek
ĀLevelet küldött a kormányfő az Európai Néppárt frakcióvezetőjének
Kovács Zoltán: Kettős játszma zajlik Európában
ĀA megoldási javaslatnak az EU intézményei, illetve a soros német elnökség felől kell érkezni
Orbán Viktor keményen válaszolt Manfred Webernek
Ā„A németek sok mindent kértek már tőlünk, magyaroktól a történelem során, de Ti vagytok az elsők, akik balfácánnak is néztek bennünket. Nem vagyunk azok”
Deutsch: Indokolatlan és megalapozatlan a kizárási indítvány
ĀA fideszes EP-képviselő levelet írt a néppárti frakció tagjainak
Weber: Az EU-s külső határ hatékony ellenőrzése az új menekültügyi politika legfontosabb eleme
ĀA működőképes határellenőrzés az előfeltétele mindennek, mondta az EPP frakcióvezetője
Fidesz: Hatékony koordinációra és hiteles információnyújtásra van szükség
ĀA koronavírusról esett szó az EP egynapos ülésén
Deutsch Tamás: A boszorkányüldözésnek véget kell vetni
ĀAz EP-képviselő Manfred Weber 7-es cikkelyhez kapcsolódó szavaira reagált
Novák: Magyarországon nem szokás valakit letorkolni, mert véleményt fogalmaz meg
ĀA Fidesz alelnöke Manfred Weber szavaira reagált
Weber: Tisztességes értékelésre van szükség Trócsányi esetében
ĀMindenképp lesz fideszes tagja a novemberben hivatalba lépő, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságnak - szögezte le az Európai Néppárt frakcióvezetője
Weber: Von der Leyen megválasztása új kezdetet jelent Európa számára
ĀAz Európai Néppárt frakcióvezetője ismét sajnálatosnak nevezte, hogy a csúcsjelölti rendszer nem érvényesült
Weber: Macron és Orbán kivégezte a csúcsjelölti rendszert
ĀMartin Schulz: Ez a forgatókönyv Orbán Viktor és Kelet-Európa győzelme
Orbán Viktor: Európában fordulat várható
ĀVolt két olyan jelölt, aki Magyarország számára egyértelműen több mint rossz lett volna - mondta a kormányfő
Vasárnap rendkívüli EU-csúcs lesz
ĀA cél, hogy az Európai Parlament keddi alakuló üléséig megállapodás szülessen a tisztújításról
Weber nem lesz az Európai Bizottság elnöke a Die Welt szerint
ĀA lap a G20 csúcstalálkozóján szerezte értesüléseit
