Merz fékezné az uniós reformokat
Ā„A 27 tagú Európai Unióban nehéz szerződésmódosításokat elfogadtatni”
Manfred Weber európai elnöki tisztség létrehozását javasolja
Ā„Végre el kell kezdenünk európai módon vezetni”
Az Európai Néppárt is támogatja a Mercosur-egyezményt
ĀManfred Weber hangsúlyozta: a megállapodás az európai versenyképességet és a stratégiai autonómiát is erősíti
Katonákat küldene Ukrajnába a Néppárt
ĀManfred Weber közös európai haderőt akar a fronton látni
Orbán Viktor és a Patrióták jobbra tolják az EU-t
ĀA zöld szabályok körüli szavazás megmutatta: új erőközpont formálódik az unióban
Nem fogjuk hagyni, hogy magyar fiatalokat küldjenek harcolni Ukrajnába
ĀMohácsy István szerint Ruszin-Szendi Romulusz már megint hazudik a Tisza Párt szavazóinak
Szánthó Miklós: egy rossz választás és Magyarország is bevándorlóország lesz
ĀA mai napig 684 millió euróra, azaz 273 milliárd forintra büntették az országot – mondta a főigazgató
A strasbourgi csokor
ĀA szavazás reggelén még maga Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője is úgy nyilatkozott, hogy számára nem politikai kérdés az ügy, meghallgatták a jogi szakértőiket, és követik a tanácsukat
Ursulának ideje lenne megkezdeni a csomagolást, az idő ellene dolgozik
ĀHollandiában is megerősödhet a patriotizmus, e hónap végén parlamenti választások lesznek
Orbán Viktor: A brüsszeliek bárkinek hajlandóak falazni
ĀA miniszterelnök megdöbbentőnek és szégyenteljesnek nevezte, ahogy tisztára mossák a magyar EP-képviselőket
Manfred Weber: A Salis-ügy nem politikai kérdés
ĀAz Európai Néppárt a szakértői álláspontot követi
Német politikus: évente 20 milliárd euróval pénzeli Putyint Európa
ĀManfred Weber európai kibervédelmi dandárt és „drónfalat” sürgetett
A Voks 2025 kitöltésével segíthetnek az emberek + VIDEÓ
ĀA szavazás eredménye köti a magyar miniszterelnököt
Az Európai Bizottság saját hatalma megőrzése érdekében kelt háborús hangulatot
ĀHankó Balázs: Brüsszelben azt találták ki, hogy ők mondhassák meg, ki lehet rektor vagy dékán Magyarországon, de követeléseikben még erre is rátettek egy lapáttal
A gázai segélyszállítmányok újraindítását sürgették
ĀAzonnali és hatékony nemzetközi fellépést akar az Európai Parlament több frakcióvezetője
Manfred Weber: „Az EPP teljes erejével támogatja Ukrajnát”
ĀAz Európai Néppárt elnöke reméli, hogy Magyarország is hasonló belátásra tér
Orbán Viktor: „Ukrajna felvétele nem jó deal”
ĀA miniszterelnök szerint a háborúban álló ország felvétele az EU-ba egyenlő a csőddel
Manfred Weber: „Ukrajna, jogállam és Európa-pártiság”
ĀAz EPP-vezetője nem kíván együtt dolgozni azokkal, akik nem vallják az elveit
A Tisza Párt eldöntötte, hogy támogatja Ukrajna EU-tagságát
ĀBrüsszelben nem békét akarnak, hanem a háború folytatását
Manfred Weber megrendelésére született eredmény
ĀKözben hétfőn elkezdődött a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazás lapjainak postázása
A Tisza Párt várja Ukrajnát az EU-ba – állapította meg Menczer Tamás
ĀGyakorlatilag Manfred Weber és Ursula von der Leyen álláspontját képviselik
Magyar Péter elárulta a magyarokat! – fakadt ki Szentkirályi Alexandra
ĀA frakcióvezető szerint a Tisza Párt csupán csak egy báb Brüsszel kezén
