Nem úszható meg a magyar haderő fejlesztése a honvédelmi miniszter szerint
ĀAz országnak szükség esetén tudni kell megvédeni magát
ĀAz országnak szükség esetén tudni kell megvédeni magát
ĀA haderőfejlesztés keretében egy-egy konkrét alakulathoz, egy feladatra keres fiatalokat a honvédség
ĀNovák Katalin arra kérte a honvédeket, hogy legyenek példaképek – Magyar vezetője van a boszniai EUFOR-missziónak szerdától
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf szerint ezek a magyar katonák vigyáznak Bosznia-Hercegovinából is Magyarország és Európa békéjére
ĀElkötelezett fiatalok jelentkezését várják a tatai tüzérekhez, és február 12-ig még lehet jelentkezni
ĀA Tündérkert sikere után mai magyar katonákról forgat tévésorozatot a Megafilm Service
ĀA toborzásban jelentős segítséget jelent a honvédség számára a kadétképzés
ĀA vezérkari főnök a hódmezővásárhelyi toborzási program eredményéről is jelentést tett az államfőnek
ĀA honvédelmi miniszter kiemelte, lehetőség van rá, hogy valaki szerződéses katonaként, életpályaszerűen folytassa a honvédségi szolgálatot, de várják a tartalékos katonákat is
ĀA világ egyik legszegényebb régiójába mennek a honvédek
Ā2017-ben alakult újjá a Sportszázad
ĀA békéhez erő kell, üzente a honvédelmi miniszter
ĀAz illetményemelés ezúttal 11 százalékot jelent átlagosan a Magyar Honvédségben
ĀMost először magyar tábornok vezeti az EU bosznia-hercegovinai misszióját
ĀA katonai pálya iránti érdeklődés továbbra is erős és növekvő
ĀA Magyar Honvédség a legmodernebb harckocsival rendelkezik
ĀIdén is elindította adventi telefonos akcióját a Magyar Honvédség
ĀA parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a hétfői ülésnap 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik
ĀEbben a világpolitikai helyzetben felértékelődött a Magyar Honvédség megerősítésének kérdése
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf egy korszakváltás ambíciójával lépett pályára
ĀA Magyar Honvédség magas szinten együtt tud működni a többi nemzettel, a katonák elsajátították a NATO-eljárásokat, felkészültek a szövetség védelmének elősegítésére
ĀA katonai költségvetésben több mint húsz százalékot fordítanak fejlesztésekre
ĀA javaslatról várhatóan még az idén dönthet az Országgyűlés