Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Az a kötelességünk, hogy megőrizzük a békét
ĀA védelmi tárca irányítója kiemelte: a békéhez olyan erő kell, amit a magyar honvédséggel együtt épül, és ami a „lelkünkből fakad az ilyen kiállítások hatására”
A „Vaskupola” radarja tűnt fel a Kup feletti dombon
ĀMár látható a Magyar Honvédség új, csúcstechnikát képviselő izraeli ELM–2084 mobil radarja
Simicskó István: A fiatalok jelentik Magyarország jövőjét
ĀA kadétprogramot 2017-ben indította útjára a kormány, amelyre akkor mindösszesen három középiskola jelentkezett, ma azonban már százötven iskola vállalta a képzést
A magyar hadsereg titkai
ĀAz ősszel bemutatandó sorozat célja, hogy rávilágítson, jó a Magyar Honvédséghez tartozni
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Az idei év a légierőről szól
ĀIdén várhatóan két nagy szállító repülőgép érkezik Brazíliából, valamint kiképző- és felderítőgépek Csehországból
Magyarország biztonsági helyzetéről tájékoztatta a honvédelmi miniszter a köztársasági elnököt
ĀBöröndi Gábor vezérezredes, vezérkari főnöktől Sulyok Tamás részletes és kimerítő tájékoztatást kapott a honvédség működéséről
Rendkívül fontos hazánk védelmi képességének erősítése
ĀA magyar kormány nemzetstratégiai célnak tekinti, hogy eszközeiben modern, elszánt és erős haderőt építsen
Újabb korszerűsítés a Magyar Honvédségben
ĀModern, forgószárnyas helikopterek váltották fel a légi kutató-mentő szolgálatban részt vevő régi modelleket
„Forradalmi hangulattal” várják a látogatókat a Bálna Honvédelmi Központban
ĀA katonahősök terme a magyar honvédelem, hadtörténet hőseinek állít emléket
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A jövő a szabad nemzeteké
ĀFelhívta a figyelmet arra, hogy az 1848-asok az akkori történelmi helyzetben szinte a semmiből megépíthették saját honvédségüket, példamutató sikerrel
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A NATO-tagság a magyar biztonság szempontjából más minőséget jelent
ĀA miniszter megjegyezte, hogy Magyarország, teljesítve a szövetség elvárását, tavaly GDP-je két százalékát fordította védelmi költségvetésére
Jelentős illetményfejlesztést kaptak a légierő pilótái és műszaki szakemberei
ĀAz emelt bért az érintettek március első napjaiban megkapták
Első világháborús karabélyokat adtak át a tűzszerészek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak
ĀA fegyvereket 2022-ben találtak a bakonyi vármegyeszékhely várában tartott ásatásokon
Többletpontokkal és kiemelt bérezéssel kecsegtet a honvédség a fiataloknak
ĀAz Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) kiképzésének teljesítésével a résztvevők akár 64 pluszpontot is szerezhetnek a jövő évi felsőoktatási felvételi eljárásban
Érkezik a katonák visszamenőleges béremelése
Ā2024-ben átlagosan 11 százalékos emelésre számíthatnak a honvédek
Több mint 150 fiatal sportoló kötött szerződést a Magyar Honvédséggel
ĀÖsszesen 161 sportoló döntött a szerződéskötés mellett, ők már részt vettek az alkalmassági vizsgálaton Szentendrén, alapkiképzésük április elsején indul
Czermann János: Magyarországnak modern, ütőképes haderőre van szüksége
ĀA cél, hogy életpályát és hivatást tudjanak kínálni a magyar katonáknak
Új vadászbombázók érkeznek a légierőhöz
Ā2001-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a Gripenek lesznek a magyar légtér biztonságának garanciái
Ismét lehet felvételi pontokat szerezni a Magyar Honvédségnél
ĀHangsúlyozták, a Magyar Honvédség toborzókampánya továbbra is valamennyi szolgálati formára kiterjed
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Megérkeztek a „nagyfőnökök”!
ĀA könnyű taktikai járművek előnye, hogy nagyon gyorsan lehet velük terepen mozogni
Először szállt fel a Magyar Légierő csúcsrepülője
ĀA magyar kormány 2020 novemberében kötött szerződést az Embraerrel két C–390 Millennium katonai szállító repülőgép megvásárlására
