Beneda Attila: új kérdőív támogatja a gyerekek testi-lelki-szellemi jóllétét
ĀA helyettes államtitkár kiemelte, az elmúlt időben nagy előrelépések történtek a kora gyermekkori fejlesztés területén
ĀA helyettes államtitkár kiemelte, az elmúlt időben nagy előrelépések történtek a kora gyermekkori fejlesztés területén
ĀA duális képzésben a tanulók számára az egyes vállalatoknál akár 168 ezer forint munkabér is elérhető
ĀA végzős évfolyamon tanulók akár 300 ezer forint pályakezdési juttatásban is részesülhetnek
ĀAz államtitkár a kulturális értékeink megtartásának fontosságát hangsúlyozta
ĀA Neumann János Program elsődleges célja a kutató-fejlesztő munka ösztönzése
ĀA vállalkozások a K+F minősítés megszerzésével ezután is adókedvezményhez juthatnak
ĀA program keretében mintegy 10 ezer gyermek után tudták igénybe venni a szülők a bölcsődei támogatást
ĀA megújulás az örökséget megtartva és megbecsülve lehetséges
ĀA magyar kkv-k 2,5 százaléka szabadalmaztat évente, szemben a lengyel 4,5 százalékkal és a cseh 7 százalékkal
ĀA program keretében írják ki a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása elnevezésű pályázatot
ĀCsák János: A fiatal nemzedékek érdekében született a döntés
ĀA helyettes államtitkár hangsúlyozta a magyar fiatalok versenyképes tudással rendelkeznek és nagyon mobilisak
ĀA Neumann János Program egyik legfontosabb eleme a magyar szabadalmak számának növelése
Ā„A támogatással biztosított egyetemeink folyamatos működése, amely alapvető fontosságú Magyarország versenyképessége szempontjából” húzta alá Hankó Balázs
ĀAz egyetemi modellváltással sikeres versenyképességi fordulat következett be
ĀA közlemény szerint az érettségi után a diákok nem csak a felsőoktatásban folytathatják tanulmányaikat
ĀHat éve nem jelentkeztek ennyien ezekre a szakokra
ĀA magyar kultúra és felsőoktatás csúcsintézményének élére nemzetközileg kiemelkedő és elismert alkotó- vagy előadóművészeket, vagy zenetudósi tevékenységet folytató, zenetudománnyal foglalkozó pályázókat várnak
ĀAz egyéni tanulási számla lehetőséget nyújt a résztvevők számára, hogy pénzügyi motivációs eszközként használják
ĀVármegyénként egy-egy, 50 000 főnél kisebb lakosságszámú falu vagy város került a projektbe
ĀAz Európai Bizottság által összeállított Európai Innovációs Eredménytáblán Magyarország tavalyhoz képest
ĀA helyettes államtitkár a mozgalom céljának nevezte a hazáról szerzett ismeretek révén hazafiak és honleányok nevelését
ĀKözölték: „A kormány vállalta, hogy Brüsszel minden jogalapot nélkülöző diszkriminatív döntésével szemben megvédi a magyar diákokat és kutatókat”
ĀA Neumann János Program összekapcsolja az egyetemeket, a kutatóhelyeket és a gazdaságot
ĀA legnépszerűbb múzeum idén a Szépművészeti Múzeum volt több mint 15 ezer látogatóval
ĀA KIM javaslata lehetőséget teremt arra is, hogy az óvodapedagógusok két éves képzéssel tanítói diplomát szerezzenek
ĀA 2023-ban nyertes pályázók a kitüntetést a következő egy évben használhatják
ĀA konstruktív, előremutató szakmai válaszok idejét éljük Závogyán Magdolna szerint
ĀA 189 érvényes pályázatból 148 szervezet kapott támogatást