Három alkotó nyerte el idén a Nemzet Művésze díjat
ĀA Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés
ĀA Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés
ĀIdén 13. alkalommal ítélték oda a Családbarát munkahely díjat és a Családokért díjat
ĀA közleményben kiemelték, a kormány kiemelt figyelmet fordít a magyar népművészeti közösségek megerősítésére
ĀA tárcavezető a találkozó után kiemelte, hogy a magyar–olasz kulturális, gazdasági, biztonságpolitikai kapcsolatok mindig is magas szintűek voltak
ĀAz államtitkár kiemelte, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a nemzetközi jó példákat integrálják a magyar intézményrendszerbe
ĀSokan azt hiszik, az archívumok poros és haszontalan raktárai a letűnt koroknak
ĀA kormány célja, hogy teret és támogatást adjon a magyar kreativitásnak, innovációnak
ĀA kormány célja, hogy teret és támogatást adjon a magyar kreativitásnak, innovációnak, ezzel is elősegítve a magyar gazdaság növekedését
ĀKeller András volt az egyetlen érvényes pályázó, mérlegelve azonban a körülményeket, visszavonta pályázatát
ĀA vezetők mandátuma öt évre szól
ĀLeszögezte, tekintettel az Európai Bizottság döntésére, az Erasmus Napok ünneplése idén különösen nagy jelentőséggel bír
ĀElengedhetetlen, hogy a termékfejlesztésben a design legalább olyan hangsúlyos szerepet kapjon, mint a műszaki megoldások fejlesztése
ĀA helyettes államtitkár kiemelte, a szakképzés jóval több a korábbi szakmunkásképzésnél, sokkal komolyabb képzésről van szó
ĀA kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tisztújító közgyűlésén mondott beszédet
ĀA kormány az utóbbi években a felsőoktatás és a kutatói hálózat megújításával megfelelő környezetet alakított ki
ĀA tárca kiemelten várja azoknak a tanároknak a jelentkezését, akik tehetséggondozó képzésen vettek részt
ĀHornung Ágnes fontosnak nevezte, hogy egyedi támogatásokkal segítenek civil szervezeteket, amelyek időseknek szóló programokat szerveznek
ĀA KIM családügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken az értelmi fogyatékossággal élők számára kialakított kisHerczeg Otthon átadó ünnepségén mondott beszédet
ĀA nyertesek visszamenőleg, szeptembertől megkapják a támogatást
ĀA megemelt támogatás harminc százalékkal több, mint az előző évben erre a célra fordított összeg
ĀA győri Széchenyi István Egyetem először szerepel az öt százalékba tartozó „elit körben”
ĀMagyarországon először 17 évvel ezelőtt rendezték meg a Kutatók éjszakáját
Ā„Soha ilyen fontos nem volt, hogy szóljon az ének, hirdesse a keresztény értékrend, a nemzeti identitás alapjait”
ĀA miniszter Budapesten, a Brain Bar 2023 jövőfesztiválon Arisztotelész, a CEO címmel tartott előadást
ĀA hetvenkét órán át megvalósuló önkéntes programra az ország egész területéről várják a jelentkezőket
ĀA nyertes pedagógusok 10 hónapon keresztül nettó havi 75 ezer forintos támogatásban részesülnek
ĀHankó Balázs hangsúlyozta, hogy Magyarország a nyári adatok alapján kategóriát lépett: feltörekvő innovátor országból európai innovátor ország lett
ĀA kormány 2020-ban újította meg a teljes szakképzési rendszert, az eredmények szerint a magyar fiatalok egyre jobb helyeken végeznek a nemzetközi versenyeken
ĀLánszki Regő emlékeztetett arra, hogy a műemlékeket akkor lehet fenntartható módon gondozni, ha azok nincsenek elzárva
ĀA kormány ezzel nemcsak a magyar kutatók, diákok érdekeit védi, hanem az Európai Unió alapításának eredeti értékeit is szolgálja