Ifj. Lomnici Zoltán: Pénzmosást követ el, ha valaki bűncselekményből származó vagyont rejt el, vagy annak eredetét leplezi
ĀFokozott gyanút kelthet, ha a pénzmozgások készpénzben történnek
ĀFokozott gyanút kelthet, ha a pénzmozgások készpénzben történnek
ĀA Fidelitas szerint élő ember nem veszi be a dollárbaloldal mikroadomány-meséjét
ĀÚjabb parkolók válnak fizetőssé, valamint bicikliutat jelölhetnek ki az Üllői és a Váci út bizonyos szakaszain
ĀJátékpénzzel szemléltette a szervezet, hogy miképp „fújt be a szél” több mint 500 millió forintot a dollárbaloldalhoz
ĀA Fidesz kommunikációs igazgatója a legfőbb ügyészhez és a pénzügyminiszterhez fordult Karácsony „pénzmosási botrányával” kapcsolatban
ĀÖreg vagyok már bohócnak! – ezzel a felütéssel búcsúzott el Horváth András egykori adóhivatali revizor, az ellenzéki politizálás egyik „civil” vezéralakja híveitől
ĀA példák a bölcs politikusok rendeleteiről, cselekedeteiről vég nélkül sorolhatók. Meg a buta civilek háborgásáról is. S ez utóbbiakat az sem vigasztalja, hogy nem csak a mi hazánkban tapasztalhatók kedélyborzoló történések
Ā„Kinek a pénze ez? Külföldről érkezett, ahogy a többi, dollárbaloldalhoz érkező támogatás?” – tette fel kérdést
ĀAz ügyvéd úgy véli, ha igaz, hogy a politikus mikroadományokból gyűjtötte össze a pénzt, akkor annak nyoma kell, hogy legyen
ĀNéhány nap alatt összeomlott a baloldal makacskodó, amúgy sem hiteles magyarázkodása a rendszerváltoztatás utáni idő legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányával kapcsolatban
ĀAz unió költségvetési javaslatában szereplő felvetések komolytalanok, és azok a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe hoznák Magyarországot
ĀTegeződjünk! Levelet írok neked, Orbán Viktor! Nálunk ez már csak így megy. Lazán, elhessegetve minden formaságot, csak úgy belecsapunk a lecsóba, hadd fröcsköljön
Ā„Háborúban állunk”
ĀA Karácsony-féle „zöldítés” nemcsak csúnya, de veszélyes is
ĀA mélaságában is csábos mosolyú főpolgármester által elindított 99 Mozgalom senki által nem látott adománygyűjtő ládáiba csak úgy dőlt a pénz, boldog, boldogtalan adakozott
ĀKarácsony Gergely főpolgármesternek el kell árulnia, honnan jött az 500 millió forintos támogatás – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója
ĀÚgy látszik, a városvezetésnek meggyűlik a baja a nyilvános vécékkel
ĀEuróban, angol fontban és forintban több mint 500 millió forint érkezett Karácsony Gergely választási kampánymozgalma számlájára
ĀDe sajnos a koncertnaptárában még nincs benne Budapest
ĀEszkalálódhat a közlekedési káosz
ĀA zseniális illuzionista kigondolta, hogy támadásként a pöffeszkedő Lánchíd kérdését elegánsan megoldja
ĀA főpolgármester kérdőívvel szervezett budapesti lakógyűlésére mindössze 136 ezer válasz érkezett
ĀKudarc Karácsony Gergely „lakógyűlése” – Kinevetik a kommentelők is
ĀÉrtékelésük szerint Karácsony városvezetői ciklusa nem nevezhető sikertörténetnek
ĀSzombaton megnyitották a pesti alsó rakpartot, amelyet a városlakók ismét korzóként, köztérként használhatnak hétvégenként
ĀNem Budapest érdekében adott be keresetet a főváros a Magyar Államkincstár ellen
ĀElső dolga néhány bicikliút felfestése lesz. Azonnal kijelöl jó néhány méhlegelőt, leszerelteti a szemetesládák legalább felét, s mindhárom metróvonalon megoldja a légkondicionálást
ĀA DK valószínűleg nem áll be Karácsony Gergely mögé az önkormányzati választáson