VV Zsoltival kampányolnak Karácsonyék
Ā„Csatlakozz te is Osváth Zsolthoz” – hirdeti a budapesti Városháza
Ā„Csatlakozz te is Osváth Zsolthoz” – hirdeti a budapesti Városháza
ĀBudapestet olyan nehéz helyzetbe kormányozta a baloldali városvezetés, hogy az értékesíteni kívánt ingatlant olcsóbban is eladnák, mint két esztendeje
ĀHatékonyabb megoldást ígér az az átlagsebesség-mérés, amelynek bevezetése napirenden van
ĀAz árvízi képek megrendítő sorozatán is túltesz az az aggodalom, amely a városi embert a goromba vízdíjak rémképének felfestése nyomán elönti. Ez önmagában felér egy árvízzel
ĀA Fidesz frakcióvezetője szerint a főpogármester „kicsinyes posztokkal próbálkozik”
ĀA Váci úti és Üllői úti lezárás már a mentőket és rendészeti kivonuló egységeket is akadályozza
ĀKiderült, miért alakult ki brutális torlódás a K hídnál
ĀA baloldal már nem hadakozik a rendezvény ellen, sőt jegyeket is igényeltek a budapesti atlétikai világbajnokságra
ĀTarlós István szerint sem korrektség, sem igazmondás, sem arányérzék nem jellemzi a főváros baloldali vezetését
ĀA főpolgármester egy politikai értelemben is sikertelen, gyengekezű vezető, akivel az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc azt csinál, amit akar
ĀA Karácsony Gergely-féle Párbeszéd pártalapítványa összesen több mint 350 millió forint bevételt könyvelhetett el
ĀCsak egy évig lesznek érvényesek a most vásárolt BKK-jegyek
ĀAz Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint nem telik el nap úgy, hogy a munkatársai ne panaszkodnának a póznák miatt
ĀA főpolgármester a tereket „einstandoló" törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól
ĀÚgy hiszem, még csak most kezdődik igazán a számháború. Ami eddig zajlott, csupán olyasmi volt, mint a gyerekek vörös pecsenye játéka
ĀA volt főpolgármester szerint Budapest jelenlegi vezetése még a Demszky-korszakot is alulmúlja
ĀKét hete kampányol a vízdíj jelentős, akár háromszoros emelése mellett Tüttő Kata
ĀNagyszabású tervei vannak az egységes diákfrontnak, ehhez „bármilyen valuta belegurításáért” hálásak lennének
ĀLátványosan elhanyagoltak a közterületek: sokfelé úszik a szemétben és égig ér a gaz
ĀÚjabb sarcokra készül a baloldali vezetés Budapesten, miután a csőd szélére juttatták a fővárost.
ĀA mozgalom pénzügyeit Perjés Gábor párbeszédes politikus kezelte
ĀKarácsony Gergely helyettese szerint a közlekedésből, közvilágításból és a kaszálásból is forrásokat kell majd elvonni
ĀKíváncsian várjuk, hogy a szabad, független és objektív magyar médiumok közül melyek lesznek a befutók, kik fújják majd a Brüsszel által rendelt és finanszírozott nótát, ami értelemszerűen távol áll majd a propagandától
ĀAzt hallom, hogy egy derék énekes azt dalolja a fiataloknak, hogy őt lehallgatja Orbán Viktor
ĀA Fidesz Budapest közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a budai rakpart áldatlan állapotára
ĀA budapesti Fidesz felszólította a főpolgármestert