Kajak–kenu Eb: Kopasz Bálint ezüstérmes K–1 1000 méteren
ĀA szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP-Európa-bajnokságon sikerült begyűjteni a második helyezést
ĀA szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP-Európa-bajnokságon sikerült begyűjteni a második helyezést
ĀA finálék közül ötben volt magyar hajó
ĀAdolf Hajdu Jonatánnal C–2 500 méteren is döntőzik majd hétvégén a Maty-éren
ĀPárosban délután, egyesben pedig szombaton rendezik a döntőt
ĀA két kajak kettes egyformán megnyerte előfutamát, a férfiaknak erre szükségük is volt, mert náluk csak az első hely ért finálét
ĀHangsúlyozta, a Maty-éri pálya a megnyitása óta eltelt több mint negyven évben joggal vívta ki magának, hogy a sportág egyik szentélyének nevezik
ĀAz olimpiai ezüstérmes Varga Ádám 500 és 5000 egyesben versenyez majd
ĀCsipes Tamara nagy főlénnyel gxőzött, Kozák Danuta csak a hatodik lett
ĀA kilencszeres világbajnok Kiszli ezúttal is megállíthatatlan volt
ĀCsipes Gazsó Alida Dórával nevezett a szegedi megméretésre
ĀHüttner Csaba szövetségi kapitány felügyeli Csipesék felkészülését
ĀA sikeres világkupa-verseny után a hazai válogatóra készül Kopasz Bálint
ĀA megmérettetésen 63 ország képviselői indultak
ĀA magyar kajak-kenu válogatott a 15 érem közül hármat olimpiai számban szerzett a szegedi világkupán
ĀNégy hazai érem vasárnap délelőtt a szegedi kajak-kenu világkupán
ĀA világkupán 63 ország képviselői versengenek
ĀA rutinos magyar sportolónak több ellenfele is akadt
ĀA Párizsban induló magyar csapat a hazai válogatók alapján áll majd össze
ĀA francia fővárosban minden számban lesz hazai versenyző
ĀNői K–2 200 méteren a Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese kettes próbálkozhat
ĀA szolnoki viadal egyik csúcspontja Kozák Danuta visszatérése volt
ĀA jövő heti olimpiai pótkvalifikációs versenyen való indulás volt a tét
ĀKezdődik a vízi csata kajak-kenuban az olimpiai részvételért
ĀA jövő héten elkezdődik a vízi csata az olimpiai részvételért Szolnokon