Egy tradicionális alkohol védhet a ráktól
ĀA szakét a nyugati kultúrában rizsborként ismerik, de nem a borok egy fajtája
ĀA szakét a nyugati kultúrában rizsborként ismerik, de nem a borok egy fajtája
ĀKisida Fumio japán miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy szeptemberben visszavonul a kormányzó párt vezetői posztjáról, ami azt jelenti, hogy lemond a kormányfői hivatalról is
ĀAz előrejelzése szerint az Ampil péntek éjszaka a tenger felett halad el a Tokiót övező partvidék mellett
ĀElővigyázatossági intézkedésként leállították a kiégett fűtőelemek elsődleges hűtőszivattyúját
ĀKisida Fumio: Demonstrálni kell a lakosságnak, hogy az LDP a változás korát éli
ĀA tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a rotenon által csökkent motoros funkciók helyreálltak
ĀJelentős fogyást, bőrjavulást és emberi fiatalodást eredményez
ĀA mostani megállapodások a térségbéli növekvő Kína, illetve Észak-Korea jelentette fenyegetésre adott válaszok
ĀA női tornacsapat arra törekszik, hogy az 1964-es tokiói olimpia után először álljon dobogóra a játékokon
ĀMegfiatalítja, tisztítja a beleket, és elpusztítja a baktériumokat
ĀStoltenberg szerint ami ma Ukrajnában történik, az holnap Ázsiában is megtörténhet
ĀFRICSKA. A vékonyabb pénztárcájú ínyencekre is gondoltak Japánban, amikor mintegy hétszáz forintnak megfelelő jenért instant leves formájában forgalomba hozták a luxusételnek számító gömbhalat, a fugut
ĀMentális betegségekkel vagy örökletes rendellenességekkel küzdő emberek sterilizálását végezték el akár a beleegyezésük nélkül is
ĀA férfi ügyvédei kitartottak Szato ártatlansága mellett
ĀÉvente mintegy 300 ezer hegymászó indul a japán hegyre, többségük kora hajnalban vág neki, hogy napkeltére érjen fel a csúcsra
ĀA japán kormány jelentősen rontotta a gazdaság idei első negyedévi teljesítményére vonatkozó adatát, miután kiderült, hogy az építőipar kevesebb megrendelést kapott, mint azt korábban gondolták
ĀMondják a kutatók egy olyan országban, ahol a várható átlagéletkor 84 év
ĀNaruhito császárt és feleségét kedden először Vilmos trónörökös üdvözölte londoni szálláshelyükön
ĀA Moszkva és Phenjan között létrejött egyezmény komoly aggodalomra ad okot
ĀAz EU biztonsági és védelmi partnerségi megállapodást kíván kötni Szöullal és Tokióval
ĀEgy kormányzati forrás szerint feltehetően kínai hackerek állnak a támadások mögött
ĀMoszkva többször és kategorikusan visszautasította a nyugati országok vádjait a Phenjannal való illegális katonai-technikai együttműködésről