A szíriai kurdok bejelentették, hogy befejezik az Iszlám Állam elleni katonai műveleteiket
ĀA kurd hatóságok több mint két tucat fogolytábort működtetnek Szíria északkeleti részén
ĀA kurd hatóságok több mint két tucat fogolytábort működtetnek Szíria északkeleti részén
ĀHölvényi György: A Nyugatnak felelősége van a keleten és délen élő keresztényekkel szemben
ĀTadzsikisztán adott ki nemzetközi körözést a férfi ellen
ĀAllison Fluke-Ekren a külföldi terrorszervezetnek nyújtott támogatás bűncselekménye miatt kiszabható maximális büntetést kapta
ĀNizza polgármestere hétfőn jelezte, hogy feljelentést tesz az ügyészségen
ĀA 132 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagjára a lehető legsúlyosabb büntetést szabták ki
Ā„Az Iszlám Állam terrorszervezet aktivizálódása és a várható élelmiszerhiány nyomán fellépő radikalizáció súlyos fenyegetettséget okozhat”
ĀA dzsihadsták a „keresztények egymás elleni harcának” kihasználására buzdítják híveiket
ĀSzerdán kezdődött a 2015-ben 130 halálos áldozatot és több mint 350 sebesültet követelő párizsi iszlamista merényletsorozat fővádlottjának meghallgatása, mindent tagad
ĀEsküdtszék előtt Salah Abdeslam
ĀHiba lenne al-Kurajsi halálának túlzott jelentőséget tulajdonítani – hangsúlyozta lapunknak Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet szakértője
ĀSzanaullah Gafari, az Iszlám Állam terrorszervezet afganisztáni vezetője, valamint a 2021. augusztusi, kabuli repülőtérnél elkövetett robbantás felelőseinek fejére tízmillió dollár a nyomra vezetői díj
ĀAmerikai különleges erők egy rajtaütés során végeztek az ISIS irányítójával, ugyanakkor nem valósznű, hogy a terrorszervezet hosszú ideig vezér nélkül marad
ĀJoe Biden: A terrorista az előrenyomuló amerikai katonák láttán családjával együtt felrobbantotta magát
ĀAz Iszlám Állam szervezet megerősödése fenyeget Afganisztánban
ĀAz Iszlám Állam egykori katonája feltételesen sem bocsátható szabadságra
ĀFájó és egyben riasztó azzal szembesülni, hogy ilyesmi nálunk is előfordulhat – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő
ĀTöbb mint ezer fájlt mentett le a legkegyetlenebb kivégzési módokról, terrorpropagandáról
ĀEz újabb jelentős siker a Száhel-övezet terrorszervezetei ellen folytatott küzdelmünkben - hangsúlyozta Emmanuel Macron
ĀAbdeslam az Iszlám Állam elleni francia katonai beavatkozással indokolta a 2015-ös párizsi merényletsorozatot
ĀTöbb ember megsebesített, a támadót rendőrök lelőtték - VIDEÓ
ĀMár ezen a héten bejelenthetik a teljes kormányuk összetételét a tálibok a szóvivőjük szerint
ĀA támadás az Iszlám Állam ellen irányult - A tálibok engedélyezik, hogy külföldiek és az érintett afgánok elhagyják Afganisztánt
ĀMegölték a terrorszervezet egyik tagját, aki jövőbeni támadások kitervelésében vett részt
ĀEljön a számonkérés napja - fogalmazott Kevin McCarthy, az amerikai törvényhozás alsóházának republikánus vezetője
ĀTizenhárom amerikai katona mellett kilencven civil is életét vesztette - A robbantásokat az Iszlám Állam követte el - Elítélte a támadást az ENSZ Biztonsági Tanácsa
ĀA bíróság október 2-áig meghosszabbította a 21 éves férfi letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készült
ĀSajtóértesülések szerint a szomáliai származású gyanúsított mindkét mobiltelefonján és a szállásán is az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető tartalmakra bukkantak
ĀIszlám hitre tért át, és muszlim nevet vett fel a Kecskeméten elfogott V. Kende, aki a gyanú szerint terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén