A bűn nem ér véget az ítélettel
ĀÚj jogszabályok erősítik a sértetti jogok érvényesítését, miközben a hálózat országos kiterjesztése zajlik
ĀÚj jogszabályok erősítik a sértetti jogok érvényesítését, miközben a hálózat országos kiterjesztése zajlik
ĀAz elnök párbeszédet sürgetett az igazságszolgáltatással
ĀAz igazságszolgáltatás akadályozása és hivatali hatalommal való visszaélésért ítélték el
ĀÍgy nem tud perelni és részt venni a tárgyalásokon
ĀAz állam nem nyújt elegendő támogatást a fenyegetett jogászoknak
ĀNagy-Britannia radikális intézkedést fontolgat
ĀIwao Hakamata ötven évet ült halálsoron ártatlanul
ĀJeruzsálemben a kormány ülésének idején több ezren tiltakoztak
ĀSulyok Tamás a szakma fontosságára és szépségére hívta fel a figyelmet Szegeden
ĀSulyok Tamás: Általuk lesz valóság a törvény előtti egyenlőség
ĀCsorbíthatja a bizalmat, ha külső, politikai szereplők is rátelepednek a bírók tüntetésére
ĀAz országban az utóbbi két évtizedben drámaian nőtt a bűnbandák által elkövetett bűncselekmények száma
ĀA Fővárosi Törvényszék egyik bírája közleményben reagált a Telexen megjelent kritikára a bíróságok munkaerőhiányáról, a jegyzők szerepéről
ĀTuzson Bence szerint a cél, hogy hatékonyabbá váljon a bíróságok működése
ĀAndrzej Dera: Nagyon konkrét elnöki lépések várhatók
Ā„Az európai parlamenti kampányban is érdemes tisztelni a tényeket, még Macronnak is"
ĀVarsó februárban világos cselekvési tervet mutatott be az aggályok kezelésére
ĀAz elítélt nem passzív elszenvedője a büntetésnek
ĀKözös projektre kérték fel hazánkat
ĀA bírói hatalom és az igazságszolgáltatás története egyben a meghurcolt jogászok története is
Ā2020 júliusa és 2023 decembere között csaknem kétezer embert vontak felelősségre politikai véleményformálás miatt
ĀA sztrájkot azután jelentették be, hogy a kormány és az igazságügyi minisztérium részéről nem érkezett új ajánlat a tavaly májusban tett ígéretek teljesítésére
ĀA bérgyilkosságért elítélt Kenneth Smith-t január 25-én tervezik kivégezni Alabama államban
ĀTérfigyelő kamerák rögzítették, amint elkövette a borzalmas tettet
ĀSarif ellen korrupció vádjával két alkalommal indítottak eljárást 2018-ban
ĀA magyar igazságszolgáltatást az elmúlt években ért igaztalan támadásoknak nagy szerepe van abban a bizalmi válságban
ĀA világ egyik leginkább keresett szökevényét, Fulgence Kayishemát azzal vádolják, hogy mintegy kétezer tuszi menekült lemészárlásáért felelős