Élénk szél, napsütés, havazás, de még ónos eső is lehet
ĀEgyre több felhő képződik felettünk, és délutánig mindenhol záródik a felhőtakaró
ĀEgyre több felhő képződik felettünk, és délutánig mindenhol záródik a felhőtakaró
ĀAztán átmenetileg szárazabb és naposabb idő várható, de a hétvégére újra beborul
ĀDélelőtt nyugat felől fokozatosan vékonyodik, szakadozik, majd határozottan csökken is a felhőzet
ĀA rétegfelhőzet egyes körzetekben tartósabban is megmaradhat, másutt azonban nagyrészt napos idővel indul a nap
ĀAz összefüggő frontfelhőzet és a csapadékzóna délelőtt délkelet, kelet felé levonul
ĀMásodfokú riasztást adtak ki Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében
ĀÁltalában erősen felhős vagy borult lesz az ég, a déli és keleti országrészben süthet ki hosszabb-rövidebb időre a nap
ĀHétfőn erős széllel hidegfront érkezik
ĀA látási viszonyok hajnaltól folyamatosan javulnak
ĀA legtöbb helyen változó vastagságú fátyolfelhőzet szűri a napsütést,
ĀAz első novemberi napokban többnyire még kitart az indián nyár
ĀA gyakran változó felhőzet mellett délutánig többórás napsütésre számíthatunk
ĀReggel, illetve délelőtt északkeleten is megnövekszik a felhőzet
ĀIgyanakkor az egyre vastagodó felhőzet mellett a nyugati országrészben kevesebb napsütés várható
ĀSok helyen több-kevesebb szűrt napsütésre ehet számítani
ĀA Dunántúl egyes részein és a a keleti tájakon a rétegfelhőzet akár tartósan megmaradhat
ĀA felhős tájakon fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró