Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar védelmi ipar kiépítése stratégiai jelentőségű
ĀA miniszter kiemelte, a védelemi iparra úgy kell tekinteni, mint a megújuló új magyar haderő eszközigényének kielégítését szolgáló szektorra
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország biztonsága a Száhel-régióban kezdődik
ĀA minisztert annak alkalmával kérdezték, hogy kedden megbeszélést folytatott a Csádi Köztársaság nemzetvédelmi miniszterével
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar haderőt ütőképessé, a hadiipart versenyképessé kell tennünk
ĀA tárcavezető a védelmiipari beszállító-fejlesztési program konferenciáján szólalt fel
HM: Lőszergyártásról írt alá szándéknyilatkozatot az N7 védelmi ipari holding és az olasz Beretta vállalatcsoport
ĀA 7,62 milliméteres és a 12,7 milliméteres lőszer többek között a már jól ismert Lynx és Gidrán harcjárműveink fegyverzetéhez szükséges
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarországra kerül a Gidrán páncélozott harcjármű gyártása
ĀAz erről szóló szerződés aláírása után Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette, hogy a magyar haderőfejlesztés „magabiztosan halad előre”
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Higgyük el végre, hogy erős nemzet vagyunk!
ĀA miniszter a Demokratának adott interjújában hangsúlyozta, a magyar fegyveres erők átalakítása egy teljes korszakváltással ér fel
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Egyre nő a háború eszkalálódásának veszélye
ĀAzonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A technológiának egyre nagyobb szerepe van a honvédelemben
ĀA miniszter hangsúlyozta: nem az a lényeg, hogy mennyi katonánk van, hanem az, milyen kiképzést kaptak
Idén hetedik alkalommal rendezik meg a honvédelmi táborokat
ĀIdén összesen 5000 diákot várnak a honvédelmi táborokba
A honvédelmi kiadások 2024-ben is meghaladják a NATO által elvárt szintet
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf: Háborús időkben mindent megelőz az ország és a magyar emberek biztonsága
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A Magyar Honvédség mindig emlékezni fog hősi halottaira
ĀA honvédelmi miniszter Várgesztesen a második világháború idején a Vértesben elesett honvédek sírját koszorúzta meg
Szalay-Bobrovniczky: Tisztelet és köszönet a magyar katonaorvosoknak VIDEÓ
ĀA honvédelmi miniszter hazaérkezésük után fogadta a törökországi földrengés mentési munkálataiban részt vevő katonaorvosokat
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar haderő harckészségének a legjobbnak kell lennie
ĀA honvédelmi miniszter a haderőfejlesztéssel kapcsolatos legfontosabb kérdésekre válaszolt
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hazánk biztonsága az első
ĀA háborúnak és a migrációnak is vannak haszonélvezői – VIDEÓ
Felpörgettük a haderőfejlesztést, az új harci eszközök folyamatosan érkeznek hazánkba
ĀMagyarország nem szállít fegyvert, és nem is enged át fegyverszállítmányt a határain keresztül Ukrajnába, szögezte le a honvédelmi miniszter
Ismét erősödött hazánk biztonsága
ĀVegyesvállalatot alakított a HM és a Dynamit Nobel Defence
Hazatértek a magyar légierő katonái és Gripenjei + VIDEÓ
ĀA honvédelmi miniszter megköszönte a külhoni szolgálatot
Szalay-Bobrovniczky: A magyar haderő építése munkahelyeket teremt
ĀA hadiipar biztonságot ad és segíti a gazdaság növekedését
A honvédelmi miniszter Izraelben járt
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf megtekintette az izraeli Vaskupola rakétaelhárító rendszer működését
Szalay-Bobrovniczky: Emlékezzünk katonaelődeinkről is!
ĀA honvédelmi miniszter közösségi oldalán kérte, hogy az ünnep alatt emlékezzünk meg hősi halottainkról is
Töretlen a népszerűsége a honvédkadétprogramnak
ĀA programban részt vevő iskolák száma az elmúlt öt esztendőben folyamatos emelkedést mutatott
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Törökország fontos stratégiai partnere Magyarországnak
ĀA honvédelmi miniszter a hétfői Ankarai tárgyalások után hangsúlyozta, a két ország magas szintű kapcsolatai rendszeresek és a kölcsönös bizalmon alapulnak
Mégis lemondott a román hadügyminiszter
ĀNem igazán tetszett az államfőnek Vasile Dîncu nyilatkozata
A magyar kormány megbecsüli a honvédelem területén dolgozókat
ĀSzalay-Bobrovniczky: Megkapták megemelt illetményüket a magyar katonák
