Erősödik a Honvédség
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf szerint az elmúlt ciklusban fejlődött a leglátványosabban a magyar honvédelem
Verrasztó Dávid fantasztikus sportember: 37 évesen is rajtkőre áll
ĀA klasszis úszó újra ott lesz a rövidpályás országos bajnokságon
Száz év után tért haza az úrvacsorai kehely Hódmezővásárhelyre
ĀA ritka kegytárgy egyedülálló történelmi és lelki jelentőséggel bír
A bajnok Ferencváros péntek esti mérkőzésével folytatódik az idény
ĀAz ellenfél a Diósgyőr csapata lesz
Mága Zoltán jótékonysági koncertet ad a hódmezővásárhelyi Református Ótemplom javára
ĀAugusztus 20-án a szegedi dómban lép fel
Húsz hektáron ég a tarló Hódmezővásárhely-Batidán
ĀAz égő terület nagyságát drónos felderítéssel határozzák meg
Eloltották a tarlótüzet Hódmezővásárhelynél
ĀAzt írták, a szikácsi településrész mellett négy hektáron égett a tarló
A Magyar Honvédség is segít a hétfői viharkárok elhárításában
ĀKecskeméten a reptér szomszédságában keletkezett tűz
Elítélték a hódmezővásárhelyi pártiroda-rongálót
ĀA férfi egy országos párt helyi képviseletének székháza ellen követett el garázdaságot
Sárga orrú vasútvillamos a tömegközlekedésben
ĀCsütörtöktől átmatricázott, az eddiginél feltűnőbb elejű tramtrainek járnak Hódmezővásárhely és Szeged között
Ifjú huszár program indult Hódmezővásárhelyen
ĀA Nádasdy-huszárezred a Magyar Honvédség legrégebben létrehozott reguláris ezrede
Emlékezés: Az 1919-es román megszállás mártírjai Hódmezővásárhelyen
ĀAz első világháború lezárulta után a román egységek – a francia megszállók távozását követően – 1919. április 29-ről 30-ra virradóra foglalták el Hódmezővásárhelyt, a románok több száz vagonnyi gabonát, lisztet, több ezer élőállatot rekviráltak
A vásárhelyiek a hasukkal szavaztak
ĀA kormánypárti polgármesterjelölt felülvizsgáltatná a közétkeztetést
Holler László festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás
ĀA művész az alföldi táj és természeti környezet hű krónikása
Orbán Viktor: A háborúban mindennek megnő a költsége + VIDEÓ
ĀHódmezővásárhelyen változásra van szükség, hajrá, Grezsa! -–szólított fel Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök
Grezsa István indul Hódmezővásárhelyen a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjeként
ĀKijelentette: polgármesterként csak Vásárhellyel szeretne foglalkozni
Elgázolt egy embert a vonat Hódmezővásárhelyi Népkert és Mindszent között
ĀÚjra járnak a vonatok Hódmezővásárhelyi Népkert és Mindszent között, ahol hétfő reggel halálos gázolás történt
Így táncol Márki-Zay, miközben a háttérben zeng, hogy mindenféle gond van most a fejemben + VIDEÓ
ĀTánctudását mutatta meg a baloldal egykori közös miniszterelnök-jelöltje
Az év végéig közlekednek a Volánbusz helyi járatai Hódmezővásárhelyen
Ā2024-től másik szolgáltató lesz a helyi autóbuszjáratok üzemeltetője
Két embert próbált meggyilkolni egy férfi Hódmezővásárhelyen
ĀA gyanúsított csütörtökön éjjel két óra körül rúgta be egy hódmezővásárhelyi tanya kapuját
Illegális dohánnyal kereskedőket fogtak el a pénzügyőrök Hódmezővásárhelyen
ĀDávid Nikolett, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőr nyomozók két hódmezővásárhelyi férfit értek tetten, akiknek autójában összesen 1200 karton adózatlan cigaretta volt
Hódmezővásárhely 50-100 évente adódó fejlesztési lehetőséget szalasztott el
ĀA városvezetés hibájából olyan fejlesztések hiúsultak meg, melyek önerőből nem valósíthatók meg
Páncélosba pattant a köztársasági elnök
ĀNovák Katalin meglátogatta az Adaptive Hussars 23 hadgyakorlat résztvevőit, és kipróbálta velük a Lynxet
Rekordszámú, 506 újonc kezdte meg katonai szolgálatát szeptemberben
ĀA legtöbben a hódmezővásárhelyi Lynx (Hiúz)-zászóaljba jelentkeztek
