„Kötelességünk, hogy a kárpátaljai magyarokat segítsük”
ĀSoltész Miklós: Minden eszközt bevetünk a békesség és a segítségnyújtás érdekében
ĀSoltész Miklós: Minden eszközt bevetünk a békesség és a segítségnyújtás érdekében
ĀHosszú távon háborúhoz vezetett
ĀA történelmi ismétlődés egyben remek példa arra, hogy hiába ismeri az egyik hadvezér a másik hibáit, mégsem tanul belőle
ĀA forrás szerint az incidens Eilat városában történt
ĀKeng Suang szerint Kína a válság első napjától szorgalmazza a békét
ĀAz USA gyakran „késve” lép be konfliktusokba, de döntő szerepet játszik a kimenetelben
ĀA védelmi miniszter szerint húsz éve nem költöttek honvédelemre
ĀEgyre világosabb, hogy Brüsszel valójában azon dolgozik, hogy az ukrajnai háború még véletlenül se érjen véget
ĀZelenszkij szerint Oroszország próbálja bevonni a NATO-t a konfliktusba
ĀA finn elnök az EU-tagságot nevezte a legerősebb biztonsági garanciának
ĀA támadás következtében újságírók és járókelők haltak meg és sebesültek meg.
ĀA szóvívő azt hangsúlyozta, a nagyhatalmak a Közel-Kelet békéjét és stabilitását helyezzék előtérbe
ĀAz áldozatokról vagy a sérültekről sem jelentek meg információk
ĀA külügyminiszter higgadtságra szólított fel
ĀAz ukrán főparancsnok szerint a frontvonalon súlyos az aránytalanság
ĀA húszik UAV-célpontokat támadtak Negevben, Eilatban és Tel-Avivban
ĀOroszország hadiüzemeket és energetikai létesítményeket támadott Ukrajnában
ĀBen Gurion nemzetközi repülőteret, az ashdodi tengeri kikötőt és a tel-avivi erőművet is találat érte
ĀHivatalosan az amerikai flotta a kábítószerkereskedelem ellen küzd
ĀZoran Milanovic parlamenti lépéseket sürget