Lázár János: A legrövidebb és a legolcsóbb út csakis a fuvarozóknak jó, az utak mentén élőknek maga a pokol
ĀAz építési és közlekedési miniszter a fuvarozók hétfői tüntetése után azt ígérte, hogy újra egyeztetni fog az útdíjemelés ügyében
ĀAz építési és közlekedési miniszter a fuvarozók hétfői tüntetése után azt ígérte, hogy újra egyeztetni fog az útdíjemelés ügyében
ĀA tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén tiltakoztak
ĀA minisztérium szerint egyesek valótlan állításokkal próbálnak pánikot kelteni
ĀErőszakkal mindenkit elvisznek katonának, aki mozog
ĀUkrán fuvarozók csütörtök délelőtt tiltakozó akciót indítottak a Dorohusk-Jahodin lengyel-ukrán határátkelőnél
ĀKijev nem zárkózik el attól, hogy a lengyelek ellenőrizzék gabonájának minőségét
ĀNemzetgazdasági Minisztérium: A szektor versenyképességét szolgáló intézkedések lépnek életbe
ĀA demonstráló gazdák mellett a fuvarozók és iparosok is kivonultak
ĀA közúti fuvarozók elégedetlenek többek között a kötelező gépjárműbiztosítás magas árával, azzal, hogy GPS-rendszert kér tőlük az adóhatóság
ĀA szlovák határrendészet információi szerint a Felsőnémeti határátkelőnél pénteken délelőtt a tehergépkocsiknak a Szlovákiába való belépéshez három órát kellett várakozniuk
ĀA képviselő azonnali felülvizsgálatot sürget
ĀEz a gyakorlatban annyit jelent, hogy a fuvarozók óránként két ukrán oldalról érkező kamion áthaladását teszik lehetővé
ĀAz első teherautókat már vámkezelték mindkét irányban