Kiszelly Zoltán: A Fidesznek mozgó célpontra kell lőnie
ĀA Századvég politikai elemzési igazgatója szerint számos akadály áll egy eurorealista egységpárt előtt
ĀA Századvég politikai elemzési igazgatója szerint számos akadály áll egy eurorealista egységpárt előtt
ĀSzerinte „senki sem mondhatja meg a magyar embereknek, hogyan kell élniük”
Ā„Az öt dolog, amit Gyurcsányék biztos hoznának, ha hatalomra kerülnének: háborút, megszorításokat, gazdasági összeomlást, munkanélküliséget és migránsokat”
Ā„A dollárbaloldal háborúpárti, háborúba akarja sodorni az országot, és ennek árát az emberekkel fizettetnék meg”
ĀAz Európai Bizottság a múlt héten kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen
ĀElmondható, hogy Csernobil óta nem történt ilyen mértékű környezeti katasztrófa
ĀÚgy fogalmazott, a költségvetés fókuszában a rezsivédelem és a honvédelem áll
ĀA miniszterhelyettes a keresztény kultúra és a hagyományok védelmének fontosságáról beszélt
ĀA jó példa ragadós
Ā„A guruló dollárok miatt a háború folytatását akarják, sőt szerintük az ország már háborúban áll”
ĀA Fidesz háborús időkben is megvédi a családtámogatásokat, a nyugdíjakat, a rezsicsökkentést, a munkahelyeket
ĀA Fidesz közleménye szerint a kormánypártok egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét jelentősen emelni kell
ĀA magyar pedagógusok átlagbére 800 ezer forintra emelkedik, ha Brüsszel kifizeti a Magyarországnak járó uniós forrásokat
ĀBékét akarunk, ezért nem hagyjuk magunkat – hangoztatta a Fidesz kommunikációs igazgatója
Ā„Csak egy versenyképes védelmi tartalékokkal rendelkező unió képes megbirkózni az erősödő kihívásokkal”
ĀKinevezéséről az uniós tagállamok szakminisztereinek tanácsa hoz végső döntést - tájékoztattak
ĀHangsúlyozták: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormánypártokra
ĀA Fidesz EP-képviselője szerint az európai és a magyarországi baloldalt cseppet sem érdekli a jogállamiság
ĀKálmán Olga szavaira reagált a nagyobbik kormánypárt
ĀÚjabb támadást indítottak a háborúpártiak Magyarország ellen az Európai Parlamentben
ĀAz európai baloldal bele akarja Magyarországot kényszeríteni a háborúba
ĀA háborúpárti baloldal nem Magyarországot és a magyar embereket védi, hanem a háborúpárti külföldi megrendelőik érdekeit
ĀA legfontosabb kérdés úgy hangzik: háború vagy béke?
ĀArra kérnek mindenkit, hogy véssék az eszükbe a videó üzenetét
Ā„Régóta tudjuk, hogy a baloldal a háború pártján áll”
ĀA pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket, ha a baloldal nem áskálódna a saját hazája ellen
ĀIdén már háromszor annyi migráns jött Európába, mint tavaly ilyenkor
ĀXXI. Század Intézet: A baloldali pártok rosszabb állapotban vannak, mint két évvel ezelőtt
ĀAz előző támogatási ciklusban Magyarország 85,5 százalékos arányban használta fel a rendelkezésére álló uniós forrásokat
ĀA Lánchíd felújítása miatt pedig újabb bírság várható