Fidesz: Gyurcsányék kezdettől a betelepítési kvóta mellett vannak
Ā2016-ban a magyar emberek egyértelműen elutasították a migránsok betelepítését
Ā2016-ban a magyar emberek egyértelműen elutasították a migránsok betelepítését
Ā„Németország az európai gazdaságok beteg embere” – szögezte le
ĀA Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor nyomatékosította, a magyar emberek nem akarnak migránspárti, háborúpárti, genderőrületben vergődő Magyarországot
ĀA tisztújításon a párt három évre újraválasztotta Kocsis Máté frakcióvezetőnek
ĀA miniszterelnök politikai eligazítást tart a képviselőknek a Fidesz kihelyezett frakcióülésén
ĀA kormány támogatja Svédország NATO-csatlakozását, a Fidesz frakciójának azonban nem ennyire egyértelmű a véleménye
ĀFidesz párttagságát is megszüntette
ĀBrüsszel régóta ellenzi a magyar rezsicsökkentést
ĀÉrtékelése szerint a helyzet teljesen egyértelmű, Brüsszel így már most előre finanszírozza a „magyar dollárbaloldal” kampányát
ĀÚgy folytatta, hogy gátlásai továbbra sincsenek
ĀA 2024-es uniós költségvetés nagyban függ a hétéves keretköltségvetés felülvizsgálatával kapcsolatos tárgyalásoktól
ĀFelháborítónak nevezte a kormánypárt, hogy a „dollárbaloldal” a külföldi támogatások miatt nem hajlandó megváltoztatni háborúpárti politikáját
ĀMeg kell védeni a közös határokat, támogatni kell a családokat, a „brüsszeli kettős mércét” pedig meg kell szüntetni! – írta
ĀA Fidesz vezeti a pártversenyt az őszi parlamenti ülésszak kezdete előtt
ĀA Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja támogatja az európai védelmi ipar megerősítését szolgáló új pénzügyi eszköz (EDIRPA) létrehozását
ĀNyárzáró piknik címmel osztott meg fotóalbumot közösségi oldalán Orbán Viktor
ĀA kormánypárt közleményben reagált Kálmán Olga és Molnár Csaba nyilatkozatára
ĀA kormány a jövőben is támogatja a magyar családokat a napelemek telepítésében és működtetésében
ĀA dollárbaloldallal ellentétben a kormány háborúellenes, szankcióellenes intézkedések sorozatával védi a családokat, és csökkenti az inflációt
ĀA tárca méltányos elszámolási rendszer kialakítására törekszik, amely megfelelően támogatja a magyar családokat
ĀA Fidesz reakciója Mustó Géza (DK) nyilatkozatára
ĀA Fidesz frakcióvezetője a brüsszeli döntés felülírását szorgalmazza
ĀA jelentés az előírt feltételek teljesítéséről számol be
ĀA Király utcai liftberuházás borzolja a VII. kerületben a kedélyeket
ĀA kormány 8,7 milliárd forintot biztosított a budapesti kerületeknek
ĀA kormánypárt közleményben reagált Gy. Németh Erzsébet (DK) nyilatkozatára
ĀIsmertették, hogy csak idén 91 ezer határsértőt tartóztattak fel a magyar rendőrök
ĀAz orosz–ukrán háború okozta infláció ellenére a baloldal érdemben nem tudott erősödni, míg a jobboldal megőrizte, sőt növelte támogatottságát