Szalay-Bobrovniczky Vince: A kormány számára rendkívül fontosak a közösségépítő civil szervezetek
ĀA helyettes államtitkára csütörtökön Gödöllőn, a 802. Szent Korona Cserkészcsapatnak otthont adó Bezsilla-villában mondott köszöntőt
ĀA helyettes államtitkára csütörtökön Gödöllőn, a 802. Szent Korona Cserkészcsapatnak otthont adó Bezsilla-villában mondott köszöntőt
ĀAz Ifjúsági Világfesztiválra utazó magyar fiatalok tudományos és művészeti kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt
ĀA magyarok lelki állapotát vizsgáló Hungarostudy kutatás egyértelműen rávilágít arra, hogy a házasság fontos egészségvédő tényező
ĀAlexander Van der Bellen és felesége lesz az esemény fővédnöke
ĀA hívőket a határon átnyúlóan buzdítja egymás erősítésére
ĀA The Wall Street Journal szerint a 19 éves megfigyelés alatt 12,8 százalékkal nőtt az 50 év alatti diagnosztizált daganatos betegek száma
ĀA családosoknak kedvező döntést hozott a horgászegyesület
ĀA fiatalok a nemzet fontos erőforrásai, ezért mindent meg kell tenni, hogy hivatásukban és családalapítási céljaik megvalósításában kiteljesedhessenek
Ā„A kemény munka soha senkit nem ölt meg, de az aggodalom igen"
ĀA szervezet honlapján szereplő adatok szerint októberben a munkanélküliek száma szeptemberhez képest 103 ezerrel, 33 millió 421 ezerre, idén eddig a legmagasabb szintre emelkedett
ĀMa már nem csak a fiatalok közösségi portálja a TikTok, de a szabályzat szerint törölni kellene a túl fiatalok oldalát
ĀAz eseményen kiemelték, hogy a leghatásosabb toborzás, ha a nagyszülők, szülők elmondják a fiataloknak, hogy jó katonának lenni
ĀA cél, hogy minél több gyermeket és fiatalt neveljenek az aktív, egészséges életmódra
ĀAz építési és közlekedési miniszter szerint soha ennyien nem használták még a MÁV és a Volán járatait
ĀA vállalat úgy tervezte meg termékeit, hogy kihasználja a fiatalok pszichés fejletlenségét
ĀA családtagjaik el sem tudják képzelni, hogy mi történhetett velük
ĀNincs kolbászból a kerítés a szomszédban sem
ĀSokan ekkor döbbennek rá, hogy mennyi minden maradt ki az életükből, mi az, amiről álmodtak fiatalon, de nem valósult meg
ĀSok lázadást láttam. S mostanában kezdem érezni, akaratán kívül milyen nagy szolgálatot tett nekünk a nyilvánvalóan életképtelen – de mégis létező – szocializmus
ĀA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kiadta az idei Médiapiaci Jelentését
ĀA válaszadó fiatalok 77 százaléka szerint az új technológiák elsajátítása fontosabb, mint a klasszikus tudásé
ĀA felmérést végzők szerint az ökoszorongás, vagyis az éghajlati és ökológiai válsággal kapcsolatos szorongás világszerte egyre nagyobb figyelmet kap
ĀKutatások szerint minden hatodik, 15-16 éves gyereket ért már online bántalmazás