Jól működött az FTC taktikája Isztambulban
ĀVarga Barnabás szerint siker, hogy még mindig veretlenek az Európa-ligában
ĀVarga Barnabás szerint siker, hogy még mindig veretlenek az Európa-ligában
ĀSzükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak
ĀCsütörtökön folytatódik az Európa-Liga alapszakasza
ĀA portugál csapat hazai pályán 4-3-ra kapott ki a Ferencváros által korábban legyőzött belga Genktől
ĀA török csapat simán kikapott az Európa-ligában
ĀVégre lezárultak a találgatások Szalai Attila, a magyar válogatott védőjátékosának jövőjét illetően
ĀA szebb napokat látott Vörös Ördögök a legutóbbi három tétmeccsükből egyet sem veszítettek el
ĀA török bajnokság rangadóján esett újabb csorba a portugál sztáredző karrierjében
ĀA portugál szakember korábban a Portót, a Chelsea-t, az Internazionalét, a Real Madridot, a Manchester Unitedet, a Tottenham Hotspurt és az AS Romát irányította
ĀA 28-szoros bajnok klub vezetői azután vetették fel a kilépést, hogy egy márciusi mérkőzésen a játékosaikat megtámadták a Trabzonspor szurkolói
ĀMerőben szokatlan lépés
ĀA játékosok végül a helyi biztonsági szolgálat embereinek segítségével tudták elhagyni a játékteret és bemenekülni az öltözőbe
ĀA magyar válogatott védő Németországban folytatja a pályafutását
ĀA 25 éves játékos most vasárnap vagy jövő héten már át is eshet az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálatokon
ĀA német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Union Berlin hivatalos ajánlatot küldött a török Fenerbahcénak annak magyar válogatott belső védőjéért
ĀA 68 éves portugál tréner tavaly nyáron egy évre kötelezte el magát a klubhoz
ĀA magyar válogatott védője végigjátszotta az összecsapást, amelyen a Fenerbahce nagy fölényben futballozott, és amit a belga Michy Batshuayi első félidőben szerzett góljaival nyert meg
ĀA török Fenerbahce nyerte meg a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében az egyik fél második győzelméig tartó párharc első mérkőzését
ĀNem lenne szerencsés egy téli váltás akkor sem, ha több klub érdeklődik a magyar klasszis iránt
ĀA magyar válogatott védője az Apollontól a Fenerbahcéhoz igazol, ahol minden bizonnyal klubtársa lesz az Arsenaltól érkező német világbajnok, Mesut Özil is