HIRDETÉS

Szoboszlaiék Törökországban hagyták a három pontot

A Liverpool nem kis meglepetésre 3-2-re kikapott a Fenerbahce vendégeként

Sport
  • 2026.11.05. - 06:52
Cikk borítókép
Nem kis meglepetésre a házigazda Fenerbahce legyőzte a Szoboszlaival felálló LiverpooltSerhat Cagdas / ANADOLU / Anadolu via AFP

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik végig a pályán volt Isztambulban, Kerkez Milos pedig a 76. percben állt be. A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a húszszoros angol bajnok vezetést szerzett az első játékrész közepén, de négy perccel később a törökök egy szabadrúgás utáni megpattanó labdával egyenlítettek. A második félidőben is előnybe került a Liverpool, a Fenerbahce viszont hat perc alatt fordított, s végül győzött.

A Liverpool kezdő tizenegyébe először került be sérülése, illetve felépülése után Szoboszlai Dominik, aki a Fenerbahce elleni isztambuli BL-mérkőzésen a középpályán kapott szerepet. Szakadó esőben, a szurkolók keltette fülsiketítő zaj közepette kezdődött a meccs – a hazai drukkerek minden liverpooli labdaérintést füttyszóval kísértek - tudósított az nso.hu.

Az angolok ragadták magukhoz a kezdeményezést, és a 25. percben előnybe kerültek: Szoboszlai beadása után Archie Brown szabadított fel, majd Trey Nyoni a tizenhatos előteréből kapásból lőtt – a labda Kojo Oppongon megpattanva került a kapuba, 0-1. Négy perccel később azonban jött az egyenlítés, Mason Greenwood lövését követően Jérémy Jacquet combjáról vágódott Alisson kapujába a labda, 1-1. Az Irfan Can Kahveci révén a kapufát is eltaláló Fenerbahce letámadásával levegőhöz sem engedte jutni a Liverpoolt, amelyben Bradley Barcola szinte észrevehetetlen volt.

Az angolok kezdtek jobban a szünetet követően, az első félidőhöz hasonlóan hatalmas labdabirtoklási fölényt alakítottak ki – ez viszont nem volt hatással a helyzetek számára. A Fener kijött a szorításból, ezért a 66. percben érkezett Florian Wirtz, Cody Gakpo és Alexander Isak. Mindez parádés húzásnak tűnt, a 69. percben ugyanis a holland beadása után Isak bólintott a kapuba, 1-2! Erre is volt azonban azonnali válasza a házigazdának: N'Golo Kanté beadása után Gakpo csúsztatott szerencsétlenül a labdába, amely Archie Brown elé került, ő pedig az üres kapuba passzolt, 2-2. Ezután Kerkez Milos is pályára lépett annak érdekében, hogy gördülékenyebbé tegye a „vörösök” támadójátékát, csakhogy ismét a Fenerbahce talált be, a csereként beálló Vedat Muriqi három védő gyűrűjében fejelt a jobb sarokba – és ez három pontot hozott a törökök konyhájára. 3–2.

HIRDETÉS

BAJNOKOK LIGÁJA - ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Fenerbahce (török)–Liverpool (angol) 3–2 (1–1)
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion, 42 000 néző. Vezette: Turpin (francia)
Fenerbahce: Ederson – Nélson Semedo (Müldür, 75.), Skriniar, Peprah Oppong, A. Brown – Guendouzi, Kanté, Yüksek – Greenwood (Aydin, 89.), R. Lukaku (Muriqi, 63.), Irfan Can Kahveci (Aktürkoglu, 75.). Megbízott vezetőedző: Dirk Kuyt
Liverpool: Alisson – Joe Gomez (Wirtz, 66.), Jacquet, Van Dijk, Cimikasz (Kerkez, 76.) – A. Mac Allister, Nyoni (Koumas, 85.) – Víctor Munoz (Isak, 66.), Szoboszlai, Ngumoha (Gakpo, 66.) – Barcola. Vezetőedző: Andoni Iraola
Gólszerző: Greenwood (29.), A. Brown (73.), Muriqi (79.), ill. Nyoni (25.), Isak (69.)

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS