Édesanyja bántalmazásával vádolták meg Nicolas Cage fiát
ĀWestonnak és édesanyjának az elmúlt években meglehetősen viharos volt a kapcsolata
ĀWestonnak és édesanyjának az elmúlt években meglehetősen viharos volt a kapcsolata
ĀA kórházban történt eset feltételezett elkövetőjét elfogták
ĀA nyomozás keretében három embert őrizetbe vettek
ĀAz áldozatot súlyosan bántalmazták, a veséjén és a koponyáján sérülések találhatók, és több hámsérülése is volt
ĀA rendőrségi jelentés szerint Nika Sakarami úgy halt meg, hogy kizuhant egy magas épületből
ĀÖt másik embert is megsebesített, köztük két rendőrt
ĀAz abúzus és a bántalmazás addig tartott, amíg a sértettek nagykorúvá váltak
ĀA mentőszolgálat munkatársai a sérült lányt kórházba szállították
ĀA gyámügyi ügyintéző közfeladatot ellátó személynek minősül
ĀBefogadott egy hajléktalan nőt, akit fia többször megerőszakolt
ĀEgy kelet-franciaországi iskola közelében történt a támadás
ĀA magyarsága miatt megalázott fiú bántalmazóinak fegyelmi tárgyalással kell szembenézniük
ĀKét 18 évesekből álló társaság között tömegverekedés tört ki
ĀA vádlott a bűncselekményt kóros elmeállapotban, tudtazavarban követte el
ĀA tragikus esetre még április 6-án, a pár otthonában került sor
ĀA helyszínre érkezett két rendőrre is ráfogta a fegyverét
ĀAz egyik kezével a nyakát fogta, a másikkal kitépte a szemgolyóit
ĀPénzt követeltek tőle, és kínzással is megfenyegették
ĀA főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta
ĀMeghalt az incidensben megsebesült egyik diák, a másik kettő állapota pedig súlyos
ĀHivatalos személy elleni erőszak gyanújával hallgatták ki a lelkészt és a szocialista politikust
ĀTöbb bombariadó is volt az oktatási intézményekben