Jogerősen elutasították Beke István szabadon bocsátási kérését
ĀA törvényszék megalapozatlannak ítélte a terrorizmussal vádolt férfi fellebbezését
„Az erdélyi magyarság sorsa nem érdekli az Európai Bizottságot”
ĀLomnici Zoltán szerint az őshonos magyar kisebbség jogait nem tartják tiszteletben
Több mint negyedmillió aláírást gyűjtött a Székely Nemzeti Tanács
ĀAz SZNT a koronavírus-járvány miatt meghosszabbítaná a gyűjtés idejét
Magyar politikus támadta meg a Székelyudvarhelyért Párt bejegyzését
ĀA Magyar Polgári Párt politikusa szeparatizmussal és autonómiapártisággal vádolta meg az alakuló pártot
Erdélyben is megjelent a koronavírus
ĀEgyelőre két beteg esetében erősítették meg a fertőzést
Püspökké szentelték Kovács Gergelyt Gyulafehérváron
ĀOrbán Viktor levélben kívánt bölcsességet és áldott szolgálatot az erdélyi római katolikus főegyházmegye új érsekének
Varga Mihály: A Székely Nagyvásár az anyaország és a határon túli magyarság kapcsolatát erősíti
ĀA rendezvény évről évre teret biztosít Erdély kultúrájának a bemutatására - GALÉRIA
Szövetségre lép a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt
ĀMajd januárban döntik el az együttműködés és a fúzió részletkérdéseit
Előadás közben lezuhant és súlyosan megsérült egy budapesti artista Erdélyben
ĀA 19 éves nőt azonnal kórházba szállították és meg is műtötték - VIDEÓ
Őrtüzekkel az autonómiáért
ĀTöbb mint nyolcvan székelyföldi településen gyúltak ki a lángok - Őrtüzet gyújtottak a székelyek melletti kiállást jelképezve Budafok-Tétényben is
Tőkés Lászlót újabb két évre az EMNT elnökévé választották
ĀA régi-új elnök szerint az erdélyi magyarságnak új egységre van szüksége
Holtan találták az öt napja eltűnt magyar túrázót
ĀHolttestére az erdélyi Bihar-hegységben bukkantak rá
Először tartja Erdélyben közgyűlését a magyarországi Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája
ĀA határon túl a magyar nyelvű oktatás az egyik záloga a közösségi megmaradásnak - jelentette ki Pacsay-Tomassich Orsolya államtitkár
Megalakult az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
ĀA létrejövő intézmény kolozsvári, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és csíkszeredai területi irodákkal fog működni
Halálos medvetámadás Erdélyben
ĀAz áldozat Nyárádmagyarós polgármesteri hivatalának jegyzője volt
„Erdélyt Bukarest és Budapest szövetségesévé kell tenni”
ĀNémeth Zsolt az EMNP rendezvényére látogatott
Sapka, táska és hűtőmágnes is készülhet a taplógombából
ĀMáté Károly korondi taplász mutatta be lapunknak kiveszőben lévő mesterségét +MH VIDEÓ
Gulyás Gergely: Lehetőséget kaptunk, hogy újjáépítsük szövetségeinket
ĀA magyarokat érő provokációknak nem lesz nyertese, mutatott rá a miniszter
Lassult a népességfogyás Székelyföldön
ĀA térségre vonatkozó adatok azonban jelentősen különböznek az erdélyi átlagtól
Kövér László: Ugyanazt kívánjuk magunknak, mint a szomszédainknak
ĀA demográfiai helyzet javításához mentalitásváltásra is szükség van a házelnök szerint
Szabadegyetemet rendeznek az erdélyi Mikházán
ĀA Hagyományok Háza rendezvényének vezérmotívuma a tudásátadás mellett az együttlét, a közösség megélésének öröme
Visszakerült pozíciójába a magyarellenes székelyföldi fogyasztóvédő
ĀA számtalan botrányba keveredett vezető korábban egy céget arra szólított fel, hogy tüntesse el áruinak címkéiről a „székely ízek” feliratot
Tőkés László: Az erdélyi magyarság 30 évvel a diktatúra bukása után is ostrom alatt van
Ā„Tényleges rendszerváltozásra van szükség Romániában”
Közös cselekvési tervet dolgoznak ki az erdélyi magyar pártok
ĀSzili Katalin: Az erdélyi magyarság nem érheti el a kívánt autonómiáját anélkül, hogy képviselői párbeszédet folytatnának a román politikai osztállyal
Erdélyi újszülöttek kaptak ajándékcsomagot a magyar államtól
ĀOlyan családok kapják meg a csomagot, akik kinyilvánították a nemzethez való tartozásukat - mondta Lőrinczi Zoltán
Ma kezdődik a 30. Tusványos
ĀAz idei kiemelt téma az első világháború századik évfordulója, továbbá a rendszerváltás utáni 30 év, de a meghívott politikusok és szakértők értékelik az idei európai parlamenti választás eredményét is
A szabadság három évtizedére tekint vissza az idei Tusványos
ĀA jubileumi fesztivált „Egy a tábor” mottóval szervezik meg
Boldogok a sajtkészítők
ĀAz erdélyi Korondon Fábián Viktória avatta be stábunkat a házi sajtkészítés rejtelmeibe +MH VIDEÓ
Száznegyven medve kilövését hagyták jóvá Erdélyben
ĀHargita megyében július első két napjában két medvetámadás is történt
