Valami elpattant Putyinnál?
ĀA dán Rockwool bejelentette, hogy Oroszország lefoglalta négy gyárát
ĀA dán Rockwool bejelentette, hogy Oroszország lefoglalta négy gyárát
ĀA bizottság első lépésben 2022 áprilisában felszólító levelet küldött Magyarországnak
ĀA kis- és közepes vállalkozások számára meghirdetett energiaköltség-kompenzáció kiszélesítését javasolja a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MEÁSZ)
ĀA beruházások új rendjét szabályozó kerettörvény van kilátásban
ĀAz év első hét hónapjában az építőipari termelés 6,3 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét
ĀA bányatörvény tavaly decemberi módosításának célja, hogy a hazai vásárlók folyamatosan és tisztességes áron férhessenek hozzá az építőipari alapanyagokhoz - hangsúlyozta Biró Marcell
ĀAz építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek vizsgálatába a nyár közepén kapcsolódott be a fogyasztóvédelem
Ā„A kormány többféle intézkedéssel védi a magyar emberek érdekeit, hogy az otthonteremtési támogatások valóban a családokat szolgálják”
ĀBeavatkozással fékezhető a drágulás
ĀÉlénkítő tényező az ismét bevezetett ötszázalékos lakásépítési áfa, de szerepet játszik a csok segítségével vásárolt lakások áfa- és illetékmentessége is
ĀA termékek széles köre kerül 80-120 százalékkal többe a korábbinál
ĀTíz év alatt az ágazatban foglalkoztatottak száma harmincegy százalékkal nőtt, ami meghaladja a tizenkilenc százalékos növekedést mutató nemzetgazdasági átlagot
ĀA januártól visszavezetett ötszázalékos lakásáfa és a kibővített otthonteremtési támogatások miatt sok beruházás indult, kedvezően alakítva a kínálati oldalt
ĀAz építőipar legnagyobb kihívása az alapanyag-ellátás és áremelkedés a nemzetközi ellátási láncok sérülése miatt. A házak építése már elérte a tavalyelőtti csúcsot
ĀA kormány októbertől kiviteli korlátozást rendelt el, hogy az alapanyagokból megfelelő mennyiség maradjon itthon
ĀA két szerv információcserével is javítja a vásárlók, építkezők érdekeinek védelmét szolgáló közös fellépés hatékonyságát
ĀÉrdekes helyzetet teremthet a piacon, ha esetleg bebizonyosodik, hogy a kereskedők kartelleztek a magasabb árak fenntartása érdekében – mondta Tolnay Mihály
ĀAz árszínvonal megugrása nyomán a családoknak szánt otthonteremtési, lakásfelújítási támogatások egyre nagyobb hányadát teszik zsebre az alapanyagokat forgalmazók
ĀBejelentett kormányzati intézkedések
ĀDráguló beszállítási lánc