Fegyveresek fosztottak ki egy segélyekkel teli konténert Haitin
ĀAz erőszak elsősorban a fővárost, Port-au-Prince-t uralta el
ĀAz erőszak elsősorban a fővárost, Port-au-Prince-t uralta el
ĀMichel Forst úgy fogalmazott, hogy a világ veszélyes időket él át, de a nyilvánosság gyakran nem érti
ĀA gázai kórházak már alultápláltságban, illetve kiszáradásban elhunyt gyermekekről is beszámoltak
ĀIsmételten felszólították a világ országait, hogy ne ismerjenek el semmilyen változtatást a megszállt területek státuszában
ĀFolytatják a tárgyalásokat minden féllel
ĀA Nemzetközi Bíróság április 8-án és 9-én tart meghallgatást
ĀA legszegényebb országok jelentős részében egyre romlik a helyzet
ĀAz Európai Unió tavasszal ismét megszervezi az immár nyolcadik brüsszeli konferenciát Szíria és a régió jövőjének támogatására
ĀSzudánban tavaly április óta heves harcok dúlnak
ĀSzavai szerint a napokban csatlakozott Finn- és Svédország felvételével fontos magyar érdek teljesült
ĀA haiti közösségi médiában közzétett videókon az látszik, hogy a bejelentés hírére utcai ünnepségek kezdődtek, az emberek táncoltak és tűzijáték is volt
Ā„A nemzetközi humanitárius jog romokban hever” – mondta Guterres
ĀAz októberi hadműveletek nyomán mintegy 120 ezren menekültek el otthonaikból
ĀNem tudják igénybe venni a számukra nélkülözhetetlen egészségügyi szolgáltatást
ĀUkrajnában pedig a kollaborálással vádolt foglyokkal való bánásmódra van panasz
ĀA példa nélküli tüntetések során több mint 500 embert megöltek és mintegy 22 ezret vettek őrizetbe
ĀA gyakorlat felszámolására irányuló erőfeszítések túl lassúak ahhoz, hogy lépést tartsanak a gyorsan növekvő népességgel
ĀAz ügyben az ENSZ is vizsgálatot sürgetett
ĀTovábbra is a földközi-tengeri útvonal számít a legveszélyesebbnek, ahol legalább 3129 migráns vesztette életét 2023-ban
ĀHárom éven belül 1500 menekültet hoznak Líbiából Itáliába
ĀIzrael még a jelentés közzétételét megelőzően közölte, hogy azonnali konzultációra hazahívja ENSZ-nagykövetét
ĀAz érintett országok közül mindmáig alig néhánynak a kormánya foglalkozik az éghajlatváltozás jelentette nehézségekkel
ĀA reptér elleni támadás órákkal az után történt, hogy fegyveres bandák vasárnapra virradóra rohamot indítottak az ország két legnagyobb fegyintézete ellen
ĀA Hamász ismételten tagadta az ilyen bűncselekményekkel kapcsolatos vádakat
ĀA WFP által küldött 375 tonna tejport szállító hajót a napokban várják Brazíliából
ĀEgy sor nyugati ország már felfüggesztette az UNRWA támogatását
ĀAz orosz nyomozóbizottság azt állítja, hogy elindította a halálesettel kapcsolatos vizsgálatot
ĀA külgazdasági és külügyminisztérium vezetője a rendkívüli, a közel-keleti válság kapcsán rendezett ENSZ-közgyűlési ülésre érkezett New Yorkba
ĀAntónio Guterres arra is felhívta a figyelmet, az ENSZ több mint egy hete nem tudott segélyt eljuttatni az övezet északi részére, ahol Gázaváros is található
ĀA magyar kormány számára kiemelt fontossággal bír a környezeti és természeti erőforrások védelme