Az uniós főképviselő támogatásáról biztosította az ENSZ-főtitkárt
ĀIzrael külügyminisztere szerdán bejelentette, hogy a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ-főtitkárt
ĀIzrael külügyminisztere szerdán bejelentette, hogy a zsidó állam nemkívánatos személlyé nyilvánította az ENSZ-főtitkárt
Ā„Ha valaki hibáztatható a jelenlegi helyzetért és azért, hogy az ENSZ nem képes felemelni a hangját, az Washington"
Ā„Kifutunk az időből” – hangsúlyozta az ENSZ-főtitkár
ĀÖt évre eltiltották Naomi Campbellt mindenféle jótékonysági adománygyűjtéstől
Ā„Olyan Izrael-ellenes főtitkárral van dolgunk, aki terroristákat, erőszaktevőket és gyilkosokat támogat”
ĀTörökország evakuálja állampolgárait a térségből, az ENSZ és az EU is fegyvernyugvást sürget
ĀAz ENSZ felszólította a térségbeli szereplőket, lássanak hozzá a feszültség csökkentéséhez
ĀNincs értelme figyelmen kívül hagyni az ukrajnai békejavaslatok alternatíváit
ĀVang Ji kínai külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek szilárdan a béke oldalán kellene állnia, azért kellene küzdenie
ĀBudapest mindig jó példával szolgál
ĀBenjamin Netanjahu: Meg kell védenünk magunkat ezektől a barbár gyilkosoktól
ĀAz ENSZ jelentősége Magyarország számára talán soha nem volt olyan nagy, mint most
ĀLeszögezte, hogy napjainkban a világ körülbelül harminc pontján zajlik valamilyen fegyveres konfliktus
ĀSzijjártó Péter szerint ez különöse fontos napjainkban
ĀA közvetítés fontossága és az energiabiztonság volt terítéken
ĀRafael Grossi: Az előkészítő munkát most kell elkezdeni
ĀAmi kijár az egyiknek, azt megtagadják a másiktól
ĀAz elnök szerint az ukránok nagyon sok problémával küzdenek, amelyek saját második világháborús múltjukat érintik
ĀA tárcavezető arról számolt be, hogy a Közel-Keletről az elmúlt napokban és órákban igen nyugtalanító jelentések érkeztek
ĀA miniszter szavai szerint ez esetben a háború könnyen továbbterjedhetne, és ez először a szomszédos országokra jelenthetne veszélyt
ĀTovábbi segélyekért kuncsorog Kijev
ĀA külgazdasági és külügyminiszter szerint az ENSZ-nek is nagy szerepet kellene játszania a globális biztonsági helyzet javításában
ĀUkrán kérésre utaznának a régióba, de ehhez az Oroszországi Föderáció engedélyére van szükségük
ĀAz izraeli külügyminisztérium úgy fogalmazott, a határozat a terrorizmust bátorítja
Ā„Ha Ukrajna támogatást kap a nagy hatótávolságú fegyverek bevetéséhez, az azt jelenti, hogy a NATO belép a háborúba”
ĀAz ENSZ főtitkára szerint elfogadhatatlan, ami Gázában történik
ĀA Kreml közölte, hogy az orosz vezetés nem tart ettől az eshetőségtől