Ámokfutás egy ferencvárosi iskolában
ĀBerontott az iskolába, majd rátámadt az iskolaőrre egy felbőszült szülő
Letartóztatták a gyermekpornográfiával gyanúsított férfit
ĀA bíróság úgy ítélte meg, hogy a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása szükséges
A belga bíróság életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a brüsszeli terrortámadások több elkövetőjére
ĀHat férfit gyilkosságban és gyilkossági kísérletben találtak bűnösnek a 2016-ban a zaventemi repülőtéren és egy belvárosi metrómegállóban elkövetett robbantásos merényletben
A CIA lefizethette a koronavírust kutató csapatát, hogy elutasítsa a laboratóriumi szivárgás elméletét
ĀEgy informátor szerint a kutatók többsége kezdetben a laboratóriumi szivárgás mellett érvelt
Marcel Ciolacu: Románia pert indít Ausztria ellen, ha kitart a schengeni övezet bővítésének vétója mellett
ĀLeszögezte: Románia teljesíti a csatlakozás minden feltételét, ezt az Európai Bizottság is többször megerősítette
Novemberben áll bíróság elé a francia igazságügyi miniszter
ĀEz az első alkalom, hogy hivatalban lévő francia kormánytagnak bíróság elé kell állnia
„Neked kellett volna meghalnod”
ĀHárít a vállalkozó, akinek három dolgozója vesztette életét egy pincében
Hatalmas verekedés volt egy ferencvárosi benzinkúton + VIDEÓ
ĀA bíróság első fokon a verekedőt négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte
Megerőszakolta 15 éves lányát, a feleségét pedig arra kényszerítette, hogy kutyával és a 11 éves kisfiukkal szexeljen
ĀAz anya kezdetben tiltakozott, de végül mindenben közreműködött a férjével
Szenátusi vizsgálat várhat Elon Muskra a döntése miatt
ĀNem tetszik a kormánynak hogy „egy milliárdos irányítja a külpolitikát”
Többmilliárdos a szexuális visszaélést elkövetett tanárnő áldozatainak kártérítése
ĀVégül elismerte a rendőrségnek, hogy 10–15 alkalommal folytatott aktust a fiatallal
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozza az ügyészség a pécsi buszbeszerzési perben
ĀA Tüke vezetője időközben elhunyt
Videó került elő egy rab hihetetlen szökéséről, senki sem vette észre, mi folyik
ĀAz életfogytiglani börtönre ítélt gyilkos még mindig szökésben van
Jöhet a vádemelés Hunter Biden ellen
ĀFelpörögtek az események a Hunter Bidennel szembeni eljárások körül: még e hónapban sor kerülhet a vádemelésre
Bíróság elé állítják a Margit hídi kőkereszteket letörő garázdákat
ĀGyorsított eljárásban kell felelniük tetteikért
Megkezdődött a szudáni háborús bűnrészességgel vádolt svéd olajipari vezetők pere
ĀA tárgyalás a tervek szerint 2026 elejéig tarthat, ítélethirdetés csak ezután várható
Tizennégy év börtönre ítélték a feleségét több késszúrással megölő jászladányi férfit
ĀA döntést a vádlott tudomásul vette, az ügyészség és a vádlott védője azonban három munkanapot tartott fenn annak eldöntésére, hogy kíván-e fellebbezni
Az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért a brüsszeli terrortámadások segítőire
ĀAz ügyészség kedden életfogytiglani börtönbüntetést kért Mohamed Abrinire is
„Remélem megdöglöttél" – meg akarta ölni felesége szeretőjét a féltékeny férj
ĀA tárgyaláson azt állította, csak segíteni akart
Ejtették a korrupciós vádakat a maláj miniszterelnök-helyettes ellen
ĀA legfelsőbb bíróság tavaly egy vesztegetési ügyben is felmentette a politikust
Újabb egykori náci lágerőr ellen emeltek vádat Németországban
ĀA vádlott a bűncselekmények elkövetésének idején fiatalkorú volt
A finn LMBTQ-lobbi börtönnel fenyegeti azt, aki idéz a Bibliából
ĀÚjra bíróság elé áll a volt finn belügyminiszter: Päivi Räsänent azért támadja hazája főügyésze, mert nyilvánosan idézett a Bibliából
Szíven szúrta a tolvaj a hős budapesti családapát
Ā„Megszorította a kezemet, de hang már nem jött ki a torkán” – mondta az áldozat felesége a tárgyaláson
Elszakadt a cérna egy villamosvezetőnél, kiütötte utasát + VIDEÓ
ĀA bíróság döntött a férfi ügyében
Guatemalában őslakosok lemészárlásáért húsz év börtönre ítéltek egy volt katonatisztet
ĀA 36 évig tartó guatemalai polgárháborúban kétszázezren haltak meg vagy tűntek el
Hatéves testvérét erőszakolta meg, videóra vette, végül felfüggesztettel megúszta
ĀA bíróság védői szexológiai kezelésre kötelezte a férfit
