Gipszben fekvő élettársán széttörte még a gipszet is
ĀAz elfogása óta letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni
ĀAz elfogása óta letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni
ĀA rendőröknek azt mondta, azért húzta meg a vészleállító karokat, mert azt hitte, hogy álmodik, és fel akart ébredni
ĀA vádlott több mint százezer forint kárt is okozott a cselekményével
ĀA híres focista felhatalmazta párizsi ügyvédjét, hogy kategorikusan tagadjon, és rágalmazás miatt jogi lépésekkel fenyegesse meg Darmanint
ĀAz áldozatot egy négy-öt centiméter vastag, fél méter hosszú fakaróval többször fejen ütötte
ĀBírósági úton szerzett öt évre vonatkozó távoltartási végzést egy nő ellen
ĀAz elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett
Ā„Összességében optimista vagyok”
ĀA férfit életveszélyt okozó testi sértéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolással és kényszerítéssel vádolják
ĀGeorgia államban idén már 80 embert lőttek le hatósági intézkedés közben
ĀA döntést a képviselő megtámadta a bíróságon
ĀAz elmúlt évtizedben egyre több joga lett az indiai LMBTQ-közösségnek
ĀA bíróság megalapozatlannak ítélte Tőkés László fellebbezését
ĀA Zalaegerszegi Járásbíróság bűnösnek mondta ki a férfit kábítószer birtoklása és ittas állapotban történt vezetés miatt
ĀAz asszony nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett és csak a kitartó védekezése miatt maradt életben
ĀA bíróságon kiderült, milyen pompás körülmények között élt a lopott pénzből
ĀA zajra felébredő idős nőt a gyanúsított megölte, majd a magához vett készpénzzel és mobiltelefonnal távozott a helyszínről
ĀAz ügy tárgyalása előkészítő üléssel kezdődik
ĀAugusztusban, Pesterzsébeten támadt egy kerítés mögött lévő állatra – A bíró a társadalomnak is üzent
ĀA 45 éves újságírónő egy éve menekült el Oroszországból a lányával egy meg nem nevezett európai országba
ĀAz ügyészség próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványoz a vádlottal szemben
ĀHunter Biden, Joe Biden jelenlegi amerikai elnök fia minden bizonnyal ártatlannak vallja majd magát az illegális fegyvertartással kapcsolatos vádakban
ĀAz orvosok csökkenteni akarták a népességet, így rövidebb-hosszabb időre sterilizálták a nőket
ĀEgy nemrég hozott törvény tiltotta be a vadállatokkal való kereskedést Texasban
Ā„Nincs emberi hiba, talán csak programhiba!”
ĀAz esküdtszék fel is mentette a vádak alól, mivel önvédelemből cselekedett
ĀAz ügyészség három év börtönbüntetés kiszabását kérte, ebből két évet felfüggesztve
ĀA jogerős ítéletben a bíróság öt év börtönbüntetést szabott ki a férfira
ĀPerjés a képviselői bemutatkozásában sem mond igazat
ĀA 15 éves fiú tavaly végzett az édesanyjával. Állítólag száz embert akart megölni összesen