Orbán Viktor: Bosznia stabilitása és biztonsága Magyarország érdeke
ĀA boszniai elnök köszönetet mondott Magyarország segítségéért, és fontosnak nevezte, hogy a két ország között folytatódjon az intenzív párbeszéd
ĀA boszniai elnök köszönetet mondott Magyarország segítségéért, és fontosnak nevezte, hogy a két ország között folytatódjon az intenzív párbeszéd
ĀEurópa-szerte érezhető a háborús aggodalom
ĀHans-Lothar Domröse szerint patthelyzet alakulhat ki
ĀA Nagy Háború több mint három éve után ugyanúgy békét áhítottunk, mint ma a szomszédunkban dúló csatazaj közepette. Mi már akkor tudhattuk, hogy a háborúnak csak vesztesei lehetünk
ĀUkrajna mindent megtesz azért, hogy megnyerje az Oroszország ellen vívott háborút 2023-ban
ĀA katolikus egyházfő minden évben előzetesen közli a béke világnapjára írt üzenetét
ĀHofmeister: Ha Európa elveszti vallásos értékeit, nem lesz jövője
ĀOrbán Viktor Jeffrey Sachs sztárközgazdásszal tárgyalt
ĀVarga Mihály: Háború idején templomot avatni egyfajta forradalom
ĀSemmi nincs veszve a békével, de minden elveszhet a háborúval, figyelmeztet az egyházfő
ĀÉszak-Macedónia vette át az EBESZ soros elnökségét
ĀA felmérés szerint a politikai preferenciák sem befolyásolják ezügyben az álláspontokat
ĀA kormány minden eszközzel szeretné elkerülni a háborút
ĀA migrációt bátorító brüsszeli politikának véget kell vetni + VIDEÓ
ĀAz alternatív vitarendezés szerepe felértékelődik napjainkban
ĀA Magyar Állandó Értekezlet (Máért) pénteki ülésén minden résztvevő által aláírt zárónyilatkozat rögzíti, hogy a magyar nemzet minden tagjának közös érdeke a mielőbbi béke
ĀEurópában és a világon is csak kevesen szállnak síkra következetesen a békéért. Ferenc pápa békeüzenetét számos alkalommal megfogalmazta. A másik következetes vezető Orbán Viktor
ĀNe terjesszenek hazugságokat Magyarország kapcsán, figyelmeztetett a miniszter
ĀEgy újabb válság okozta tömeges migrációs hullám közvetlenül érintené Magyarországot
ĀMíg más országok fegyvert szállítanak, a magyar kormány fegyverszünetre szólít fel
ĀA külügyminiszter az orosz–ukrán háború lezárása kapcsán a nagyhatalmak közti párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet
ĀMagyarország nem vesz részt az Európai Unió ukrajnai kiképző missziójában + VIDEÓ
ĀÖkrös Oszkár: Magyarország és a régió országainak közös felelőssége a segítségnyújtás
ĀA miniszter szerint a magyarokat a szabadságvágy mellett leginkább a békére való törekvés határozza meg
ĀMagyarország nem szavazta meg az EU ukrán kiképző misszióját