A megtérésre, a jó tettekre határidőket szab az élet
ĀErdő Péter: ezért meg kell ragadnunk a lehetőségeket
ĀErdő Péter: ezért meg kell ragadnunk a lehetőségeket
ĀDöntését „elfogadom és támogatom” – mondta
ĀA képviselő azt is bejelentette, hogy marad a Karácsony-pártnál
ĀA református püspök a sajtóban az elmúlt napokban elterjedt vádakra reagált, amelyek szerint a szombaton lemondott Novák Katalin köztársasági elnök az ő kérésére adott elnöki kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének
ĀTöbb hírportál is arról cikkezett hétfőn, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „Balog Zoltánt is felelősnek tartja a kegyelmi ügyben”, akinek „a püspöksége is veszélybe kerülhet”
ĀA találkozó résztvevői azért jöttek össze, mert nem tudnak és nem is akarnak az élő ige és egymás nélkül élni
ĀBalog Zoltán: Kató Béla az erdélyi néplélek vezére, aki felekezeti hovatartozástól függetlenül a 21. század Márton Árona
ĀA református istentiszteleten jelen volt Novák Katalin is
ĀA református püspök a 2022-es népszámlálás ősszel nyilvánosságra hozott, a történelmi egyházak tagjainak jelentős fogyását jelző adataira úgy reagált: az egyház saját nyilvántartása alapján rosszabb eredményre számított
ĀA református püspök elmondta: gyerekként a templomi betlehemesben mindenképp Heródes király akart lenni
Ā„A magyarság bölcsője a család, ugyanúgy, ahogy a szuverenitásunk és a hit bölcsője is a család”
ĀElső alkalommal látogatott el magyar köztársasági elnök a térségbe
Ā„Nekünk, reformátusoknak Ferenc pápa elsősorban Róma püspöke”
ĀKrisztus feltámadásának valóságából akkor látszik valami ebben a világban, ha a keresztények életében látszik, üzente a Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke
ĀA református püspök szerint mi, magyarok biztosan megtanultuk, hogy a megbékélés gesztusaival kell a szomszéd népek felé fordulnunk
ĀA miniszter a néhai református püspököt a Károli Gáspár Egyetemen méltatta, a neki állított emléktábla avatásán
ĀA szegények orvosaként híressé vált doktorról Stefán Mónika forgatott dokumentum filmet
ĀBalog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi ünnepi istentiszteletet tartott vasárnap Budapesten, a Hold utcai református templomban
ĀA karácsony mindennél fontosabb azoknak, akik bajban vannak, hiszen azt üzeni, hogy Isten „változtathatatlanul szeret bennünket”
ĀÁllítsuk helyre a régit, és folyamatosan képesek legyünk újat alkotni a régi biztos alapokon, mondta az ünnepségen Balog Zoltán
ĀSok a szeretetlen, sok a szegény, a nyomorult ember, sokan vannak, akik a fegyverekben hisznek
ĀA Lengyelországi Református Egyháznak körülbelül 3500 tagja és egy püspöke van
ĀIdén harmadik alkalommal ítélték oda a 2019-ben alapított gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat
Ā„Bármilyen sötétek a felhők, bármilyen magasra csapnak a hullámok, és bármilyen legyőzhetetlennek tűnnek az akadályok, csak a zsoltár szavára kell hallgatni: bízzatok!”
ĀA Kossuth rádió műsorában Balog a református nemzetstratégiáról és annak jövőbeni feladatairól beszélt
ĀA református egyház nemzetstratégiájáról és a veszélyek korában nyújtott lelki támogatásról esett szó
ĀEgyházi vezetők megáldották Magyarország új köztársasági elnökét