Egyetlen élelmiszerfajta kerülése jelentősen csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát
ĀA statisztikák szerint világszerte mintegy 55 millió ember szenved demenciában
Az Alzheimer-kór első előjele lehet, ha ezt tapasztalja
ĀA kutatók több mint 8000 emberből álló csoportot figyeltek meg
Ezekkel szokás összekeverni az Alzheimer-kórt
ĀMielőtt Alzheimer-kórra vagy demenciára gyanakodnánk, először érdemesebb inkább orvoshoz fordulni
Az Alzheimer-kórt akár ez a hétköznapi vírus is kiválthatja
ĀA szakértők 15 éven keresztül több mint ezer idős embert figyeltek meg
Megtalálhatták az Alzheimer-kór kialakulásának okát
ĀNem mindenki betegszik meg azok közül sem, akik magas kockázatúak
Tizenöt évre előre megmondja ez a teszt, hogy Alzheimeres leszel-e
ĀA két tesztből álló vizsgálat 97 százalékos
Parkinson-kórt okozhat ez a gyakran használt szer
ĀKorábbi vizsgálatok már a szer és az Alzheimer-kór, illetve más neurodegeneratív betegségek kialakulása között is találtak összefüggéseket
Nagyapánk is tudta, ez az ital segíhet az Alzheimer-kór és a rák ellen
ĀRáadásul a Parkinson-kór kialakulását is megelőzhetjük vele
Az orvos szerint ezek a hétköznapi italok rákot és agyvérzést okozhatnak
ĀHa nem vigyázunk, Alzheimer-kór is kialakulhat
Meglepő testrészek ápolásával csökkentheti a demencia kockázatát
ĀA demencia egyik árulkodó jelét az ínyünkben találhatjuk meg
Egy speciális mutáció segíthet az Alzheimer-kórban szenvedőknek
ĀAkár enyhíthetnek is a kór hatásai
Kapcsolatot találtak a 2-es típusú cukorbetegség és az Alzheimer-kór között
ĀÚj bizonyítékok kerültek elő
Ez a hal a rák bármely stádiumában gyógymód lehet
ĀRáadásul fogyasztásával megelőzhetjük az öregedést, az Alzheimer- és Parkinson-kórt is
Ez a három körülmény hajlamosít leginkább a demenciára
ĀA legfrissebb átfogó kutatás csaknem 40 ezer, 44 és 82 év közötti brit felnőtt agyának szkennelésén alapul
A népszerű diéta a fiatalabbaknál is csökkentheti a demencia kockázatát, derül ki egy tanulmányból
ĀAz étrend megváltoztathatja az agysejtek kapcsolódásának és kommunikációjának módját
Az Alzheimer-kór átterjedhet a szervátültetett betegekre
ĀKanadai kutatók azt szorgalmazzák, hogy minden donort vizsgáljanak meg a betegségre
Három tényező, ami elősegítheti a demencia kialakulását
ĀEgy új tanulmány sokkoló információkra mutat rá
Majdnem harminc százalékkal csökkenthető az Alzheimer-kór kockázata
Ā2060-ra mintegy 14 millió ember lesz demenciában szenvedő
Hat módszer az agyi leépülés megállítására
ĀA középkorúaknál az agy jelentős molekuláris, sejtszintű és strukturális változásokon megy keresztül
Csökkenti a vérnyomást és a vércukorszintet, de az Alzheimer-kórral és a daganattal is felveszi a kesztyűt
ĀA fahéj számtalan előnnyel bír
Döbbenetes fordulatot hozhat egy új kutatás
ĀAz Alzheimer-kór lehet, hogy valójában nem egy agyi betegség
Ezek az Alzheimer-kór tünetei, amelyek sürgős orvosi ellátást igényelnek
ĀHa időben észlelik a problémát, az orvosok olyan terápiát írnak elő, amely lelassítja a romboló folyamatokat
A pislogás gyakorisága megmutatja egészségi állapotunkat
ĀAz allergiától és az immunrendszeri rendellenességektől kezdve egészen a Parkinson-kórig sok betegséget jelezhet
