Az Alkotmánybírósághoz fordult az államfő
ĀÁder János a hulladékgazdálkodási törvényt tartja aggályosnak
ĀÁder János a hulladékgazdálkodási törvényt tartja aggályosnak
ĀAz ENSZ fenntartható fejlődési keretrendszerét öt éve fogadták el, és ugyanekkor egyeztek meg Párizsban arról, hogy az éghajlatváltozás elszabadulását hogyan kívánják megelőzni
ĀNyolc éve, hogy megszületett Magyarország nemzeti fenntartható fejlődési stratégiája
ĀA magyar külügyminiszter szerint össze kell fogni a terrorral szemben - Részvétét fejezte ki Áder János az áldozatok hozzátartozóinak + VIDEÓ
ĀMagyarország és Ausztria érdeke is egy erős Európai Unió
ĀÁder János köztársasági elnök 2020. november 1-től Erdős Norbertet nevezte ki
ĀAz előterjesztés a Magyar Orvosi Kamara és a kormány közötti megállapodás révén került a parlament elé
ĀA jegybank ösztönözni kívánja a piaci szereplőket, ennek érdekében a megújuló energia vállalati hitelezését támogató új tőkekövetelmény-kedvezmény bevezetését tervezi
ĀÁder: A vértanúk hősi halálából erő lett - Felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtt
ĀÁder: A mostani generáció az első, amelyik a saját bőrén érzi a klímaváltozás következményeit és az utolsó, amely még tehet ellene + VIDEÓ
ĀA köztársasági elnök részt vett az ENSZ virtuális csúcstalálkozóján
ĀAz államfő az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán mondott beszédet
ĀÁder János köztársasági elnöktől vette át a kinevezést - Orbán: Megvédjük a magyar családokat. Jó munkát, Miniszter asszony!
ĀEgy világjárvány kialakulása a gyorsan bekövetkező egészségügyi válságon túl gazdasági, munkaerő-piaci, költségvetési és társadalmi válságot is előidéz fejlett és fejlődő országokban egyaránt - hangsúlyozta az államfő
ĀMegnyílt a Magyar Nemzeti Parkok Hete
ĀA talajszint alatti elhelyezés elsődleges oka az Országházra való rálátás zavartalanságának biztosítása, de a sétány kialakítása „tudatosan hívja meg a temetés-feltámadás gondolatot” +GALÉRIA
ĀA nép örök és öröknek kívánjuk e nép hazáját - idézte Kossuthot a köztársasági elnök, aki kiemelte, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot
ĀAndrzej Duda lengyel, Milos Zeman cseh, Zuzana Caputová szlovák és Áder János magyar államfő a helyzet békés rendezését szorgalmazta
ĀA magyar történelem egyik csodája, hogy a közös cél különleges rangra emelte a közös munkát - fogalmazott az ünnepségen Áder János
ĀA törvénymódosítás egy jogszabályi kiskaput zár be úgy, hogy a több mint 300 ezer kisadózó semmiféle változást nem fog tapasztalni
ĀAz államfő hangsúlyozta, a korábbi ígéretek ellenére az elmúlt időszak áradásai ismét nagy mennyiségű hulladékot sodortak át Magyarországra
Ā„Ez jelenleg járványügyi szempontból is veszélyes, emellett mind a halászatot, mind a turizmust akadályozza, az élővilágra is súlyos hatással van és visszataszító is”
ĀAz idén a koronavírus-járvány miatt a verseny magyar döntőjét is online tartották május 23-án
ĀHazánk és Szlovénia a lakosságszámához viszonyítva a legjobban teljesítők közé tartozik az Európai Unióban
ĀÖnök az elmúlt hetek csatáit megnyerték - mondta Áder János Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Semmelweis-napi ünnepségén
ĀÁder János aláírta a törvényt
ĀA dokumentum megtekinthető a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján
ĀSenki nem vitathatja el tőlünk a jogot, hogy azért dolgozzunk, hogy a nemzet lelki határai változatlanok maradjanak - jelentette ki az Országgyűlés emlékülésén az államfő
ĀPolitikai nyilatkozatot fogadott el a Ház a népképviseleti rendszer 1990-es visszaállításáról