
Lázin Miklós András
Nyakunkon a hatodik kihalás kora
ĀHa az ember környezetpusztítása nem érvényesülne, az örökre letűnt fajok száma egy évszázad alatt mindössze kilenc lenne
Négylábú denevér az új szenzáció
ĀA most felfedezett faj nektárt, pollent, gyümölcsöt és rovarokat evett
Légi hadjárat indul a vérszívók ellen
ĀA rendes szúnyogirtáson túl célszerű a jelentősebb rovarinváziót bejelenteni
Versenyképes fizetés a katonáknak
ĀNincsen összefüggés a ma elérhető információk alapján a két Gripen-baleset között
Nagy Imréék a nemzetüket választották
Ā„Összeegyeztethetetlen az európaisággal a szocializmus hatalomgyakorlása”
Fejlesztik a pápai bázisrepteret
ĀCivil mérnökök segítik az objektum korszerűsítését a megállapodás szerint
Kitüntették a hősies Gripen-pilótát
ĀAz életét sem féltve mentette a repülőt Kádár Sándor őrnagy
Optogenetika és lézer az Akadémián
ĀÖtven esztendeje fedezte fel Arno Penzias és Robert Wilson az ősrobbanás lenyomatát, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást
Csillagpark a Zselic lankái között
ĀMagyarország egyik legritkábban lakott részén valósult meg a beruházás
Plakátrongáló balos uszítás a fővárosban
ĀTörvényjavaslat készülhet a déli határ lezárására – jelentette be a Fidesz
További fejlesztések a honvédségnél
ĀAz előbbre jutásra is ösztönöz az új illetményrendszer Hende Csaba szerint
Több száz milliárdnyi élő bolygó a Tejútban
ĀA NASA tudósai szerint ha még nincsenek is a spájzban, de néhány évtizeden belül valóban rálelhetünk a Földön kívüli életformákra
Ahol az emlékeket óvják, ott az élet győz – mondta Áder János
Ā„A magyar ügyért, családjuk védelmében estek el”
Közérthetően beszélni a tudományról
ĀA laborban mindig a szemünk előtt lebeg, hogy bármit teszünk, felelősséget kell vállalnunk mások sorsáért – mondta Pál Csaba
A hazáért adták a legdrágábbat
ĀOrszágszerte megünneplik a hősök napját, Vácott szobrot avat az államfő
A megmaradást szolgáló deszkák
ĀAz idén négyszáznegyvenegymillió forint jut a büdzséből az országos nemzetiségi önkormányzatok beruházásainak támogatására
Nemzetközi vizsgálat Csehországban
ĀJó állapotban vannak a Cáslav város katonai repülőterén kedden balesetet szenvedett magyar gripen vadászgép adatrögzítői
Tiszteletadás a bátor katonáinknak
ĀA magyar honvédelem napján az idén is gazdag programokkal várják az érdeklődőket a hadsereg alakulatai Debrecentől Pákozdig
Világraszóló sikerek után Bolyai-díj jött
ĀÁder János: Pál Csabában megvan az, ami a kereső embernek szárnyakat ad
Óriási károkat okozna az alapkutatásokra szánt pénzek kurtítása
ĀA Tudományos Akadémia elnöke Junckernél lobbizott
