„Ismeretlen” hőseink
ĀSzámos példát lehetne hozni, hogy hány írónkban maradtak fenn ennyire elevenen családjának szabadságharcos tettei, hagyományai

ĀSzámos példát lehetne hozni, hogy hány írónkban maradtak fenn ennyire elevenen családjának szabadságharcos tettei, hagyományai
ĀSzínészek szavalják el a költő műveit, és olvassák fel leveleit – A kutatási eredményeket is beemelték
ĀÁlláspont. Hogyan kerül a csizma az asztalra, azaz a migráció kérdése egy gazdasági évindító kamarai tanácskozás napirendjére?
ĀÁlláspont. A hódmezővásárhelyi polgármester-választás izgatott, sőt euforikus reakciókat váltott ki a legtöbb ellenzéki politikusból és médiamunkásból
ĀA kommunizmus kísérteteként velünk élő múlt úgy tartozik hozzánk, mint egy régi heg, amely a gyógyulás után is időről időre sajogni kezd
ĀÁlláspont. Még a kutya sem tudja, mikor lesz új, legitim, nem utolsósorban stabil, kiszámítható kormány az Európai Unió gazdaságilag legerősebb és politikailag legbefolyásosabb tagállamában
ĀÁlláspont. Egy bizonyos Nils Muiznieks nevű evolúciószakértő szerint Közép- és Kelet-Európában 1989 után eljött az ideje az új, „nyitott társadalom emberének”, a homo sorosensusnak
ĀÁlláspont. Több mint tíz százalékkal emelkedtek a reálkeresetek, ez gyakorlatilag plusz egyhavi bért jelentett
ĀMúltunkról és jelenünkről: Szakály Sándor interjúi 2002–2017 – Beszélgetések a történelem sokat vitatott kérdéseiről
ĀNapjainkban világszerte mentális és politikai támadás alatt áll minden olyan hagyományos intézmény, amely az emberek identitásának oltalmazására hivatott, vagyis a család, az egyház és a nemzeti állam
ĀÁlláspont. Teljesen elment az e(n)sze – tömören így válaszolhatnánk az ENSZ főtitkárának legújabb irományára, amelynek címe: A migráció igazi lehetőség
ĀÁlláspont. Németországban is változik a széljárás, ha nem is elég gyorsan. Alighanem a mélyülő politikai válság fogja felgyorsítani a kívánatos változást
ĀÁlláspont. Sokan felkapták a fejüket Orbán Viktor szerdai, berlini kijelentésére, amely szerint a visegrádi országok olyan dinamikusan növekednek, hogy 2030-ra utolérik a nyugati ipari országokat
ĀÁlláspont. Régi igazság a politikában, hogy nem (csak) az számít, mit mond valaki, hanem hogy ki mondja
ĀA Szent Korona kálváriájának utolsó stációja negyven évvel ezelőtt ért véget
ĀÁlláspont. Most, a 2018-as esztendő küszöbén hasonlóan reményteljes a közhangulat Magyarországon, mint százötvenhét éve
ĀA közösségek azokat a vezetőket követik, akik érdemi üzeneteket fogalmaznak meg számukra
ĀHiába szakították szét ezeréves országunkat és népünket, összetartozunk és összefogunk
ĀÁlláspont. Tegnap semmi új nem történt, és semmi nem dőlt el, a harc politikai, pénzügyi, jogi, kommunikációs eszközökkel is tovább folytatódik.
ĀÁlláspont. A nemzeti kisebbségeknek 99 éve megígért szabadság, jogegyenlőség és területi autonómia pedig mind a mai napig nem valósult meg
ĀÁlláspont. Egykor arról szólt a fáma, hogy minden út Rómába vezet. Később úgy hangzott a jelmondat: Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
ĀÁlláspont. Ismét lelepleződött, hogy Brüsszel nem tárgyalni és megegyezni akar velünk, lengyelekkel, magyarokkal, hanem diktálni és büntetni, ha nem engedelmeskedünk
ĀÁlláspont. Egész Európa népessége fogyatkozik és öregszik, mégis van különbség az egyes országok között
ĀÁlláspont. A magyar nép nem hatvanegy éve tapasztalta meg először, hogy bár ezer éve a Nyugathoz tartozik, a nyugati hatalmak cinikusan csak azt cselekszik, ami érdekeik szerint való
ĀHogy éppen ma, november 3-án ünnepeljük immár húsz éve, 1997 óta a magyar tudomány napját, arra nem lehet elégszer emlékeztetni
ĀA korábbi százas évfordulók antikatolikus jellege után az ötszázadikon jutottunk el oda, hogy már nem a katolikusok ellen, hanem velük tudunk emlékezni – mondja Fabiny Tamás
ĀÁlláspont. Magyarország maradt az utolsó, nemzeti identitását és kultúráját megőrző szabad európai térség, amelyet le akarnak igázni a sötét oldal brutális erői
ĀHetven éve végezték ki Donáth Györgyöt az első hazai kommunista koncepciós perben
ĀTörténelmünk alig ismert epizódjai a Veritas Intézet évkönyvében
