Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját Dunai II. Antal, az Újpest egykori ezüst- és bronzcipős csatára, akinél senki sem lőtt több gólt az olimpiai futballtornák történetében. Mi is felköszöntöttük a magunk módján a legendás csatárt.
Dunai Antal már nem álmodik a futballról (Fotó: MH)
– Alfredo Di Stéfano, a Real Madrid egykori kiválósága mondta önről, hogy a meccseken nem csinált semmit, de ha kellett, gólokat rúgott. Hallotta ön is ezt a véleményt?
– Igen, hozzám is eljutott Don Alfredo mondata, amely onnan származik, hogy amikor ő a Valencia edzője volt, akkor az Újpesti Dózsával BEK-meccset játszottunk ellenük, s kiejtettük őket. Ez után mondta rólam, hogy két meccsen nem csináltam semmit, csak rúgtam három gólt. Azért ezek nem akármilyen emlékek a számomra.
– Ugorjunk vissza a negyvenes-ötvenes évekre. Baja környékén született, ahol akkoriban olyan későbbi klasszisok látták meg a napvilágot, mint Garán Páncsics Miklós, Hercegszántón Albert Flórián, vagy később Baján a Disztl fivérek, akiknek édesapjával szintén együtt futballozott.
– A Disztl fiúk édesapja kiváló kapus volt, rengeteget játszottunk az utcán. Bajának volt egy felső és egy déli része. Évente többször kihívtuk egymást, rengeteget fociztunk. Nem véletlen, hogy tizenhat évesen már meghívást kaptam a magyar ifjúsági válogatottba.
– Szokott álmodni a futballról?
– Mit mondjak erre, hetvenöt évesen? Hétszer egymás után bajnok lettem az Újpesti Dózsával. Az elsőnél még mondhatták, talán még a másodiknál is, hogy szerencsénk volt, de a hatodik, a hetedik után nehéz az elismerésen kívül mást mondani.
– Ezüstcipős volt, de mégsem játszhatott az A válogatottban. Hogy élte meg?
– Bár ma lenne ilyen? Gólkirály voltam, olimpiai bajnok, bajnoki gólkirály, európai ezüst- és bronzcipős. Pusztán az volt a mellőzésem oka, hogy Sós Károly szövetségi kapitány nem nagyon változtatott a csapatán, amit abszolút megértettem, mert én se nagyon változtatnék a győztes csapaton.
– Megszámlálhatatlanul sok gólt lőtt, akad közöttük kedvenc?
– Egyet nem tudok kiemelni, hármat talán. Az első, amikor 18 évesen, Pécsen, tizenötezer néző előtt az én gólommal nyertünk a Győri ETO ellen. Aztán az első válogatottságom a csehszlovákok ellen 1969 tavaszán, a zsúfolt Népstadionban is gólt szereztem. De talán a legemlékezetesebb egy másik a Győrnek rúgott, de már újpestiként lőtt gólom. Abban az évben 102 gólt szereztünk a bajnokságban, ez volt a századik. Az már más lapra tartozik, hogy mégsem mi nyertünk a bajnokságot, hanem a Fradi.
– Ki volt a legjobb játékos, aki ellen pályára lépett?
– A hazai mezőnyből Szűcs Lajos, a nemzetköziből Franz Beckenbauer, Hans-Georg Schwarzenbeck a Bayernből.
– Ha összegezni kellene a pályafutását, maradt hiányérzete a pályájával kapcsolatban?
– Mindenképpen a világbajnoki szereplést sajnálom, az nem sikerült. Kétszer is esélyünk volt. 1969-ben jött a marseille-i rémtörténet a csehszlovákok ellen, aztán 1973-ban a svédek elleni selejtező, ahol Edström kifejelt bennünket a nyugat-németországi világbajnokságról. Most is állítom: ha bármelyiken ott lehettünk volna, csapatunkkal továbbvihettük volna Puskásék emlékét. Ez hiányzik, de azért több a pozitívum, rengeteg, életre szóló élményt, emléket szereztem. Mindenkinek hálás vagyok, aki kicsit is segítette a karrieremet.
