Sport
Belgiumban jött rá, mi a profizmus
Labdarúgás. A hetvenedik születésnapját ünnepli Fazekas László, aki hajdanán kilencvenkétszer játszott a válogatottban, s kilenc bajnoki címet nyert az Újpesti Dózsával
– Nagy ünneplés lesz?
– Azt nem tudom megmondani, de az nagyon jólesett, hogy az Újpest Baráti Köre gondolt rám, s meghívott. Vasárnap megyek haza, este lesz a köszöntő. Keddig maradok, utána jövök vissza Antwerpenbe.
– Ha számvetést kellene végeznie a pályájáról, miket helyezne előre?
– Ha azt veszem, hogy honnan indultam, s hova jutottam el a pályám során, mindenképpen elégedettnek kell lennem. Nagyon sokat kaptam a magyar futballtól, bámultam-lestem Puskást és Albertet, s mondhatnám, hogy majdnem elégedett vagyok, hiszen kis híján utolértem a válogatottsági rangsorban az általam szintén istenített Bozsik Cucut a kilencvenkétszeres válogatottságommal.
– S klubszinten mire a legbüszkébb?
– Tizennyolc évet játszottam a magyar élvonalban, kilenc bajnoki címmel, sok-sok ezüst- és bronzérem, kupagyőztesek is voltunk. Ráadásul az Újpesti Dózsával rengeteg sikert értünk el a nemzetközi porondon, a Népstadionban 1–1-es döntetlent értünk el a Bayernnel, s ahogyan sokan mások, én sem tudom feledni a Juventus elleni 2–2-t vagy a Celtic elleni nagy diadalt.
– Mi hiányzott az akkori Újpesti Dózsának a BEK-győzelemhez?
– Talán meglepő lesz, amit mondok, a magabiztosság és a profizmus. Amikor 1980-ban ide kerültem, a belga futball nagyon erős volt, éppen abban az évben Európa-bajnoki ezüstérmes lett a válogatott. Egyszer készültünk az öltözőben a meccsre, behoztak egy bifszteket, s láttam, hogy az egyik csapattársam már a második kóláját itta. Kérdeztem, ez a divat itt? Meglepő választ kaptam: László, itt profik a játékosok, tudják, mit, miért tesznek. Ott kellett rádöbbennem, hogy mi, magyar futballisták olykor már a játékoskijáróban elveszítettük az előttünk álló meccset.
– Mit szól az utódokhoz, a mai magyar válogatotthoz?
– Az Eb-n büszke voltam a teljesítményre, akkor arra gondoltam, sikerül utána a vb-selejtezőkön a pótselejtezős helyet megcsípni. Én, aki két világbajnokságon is jártam, tudom, hogy mi a különbség az Eb-hez képest. Ez a hab a tortán.
– Sokszor kapacitálták itthoni munkaajánlattal, de többnyire meghiúsult. Miért?
– Erre egyszerűen tudok válaszolni: nem volt érdemi megkeresés. Egyszer voltam a tűz közelében, amikor Mészöly Kálmán segítője lehettem a válogatottnál. Egyszer az Újpest részéről volt még egy komolyabb érdeklődés, de amikor a vezetők vázolták az anyagi lehetőségeket, úgy döntöttem, kalandba nem szeretnék bocsátkozni.