Az előző idényben ezüstérmes Ferencváros 4-2-es vereséget szenvedett a legutóbbi kiírásban harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szezonnyitó fordulójának vasárnap esti mérkőzésén.
A bajnok Győrtől érkezett Borbély Balázs vezetőedzőnek ez volt a negyedik tétmérkőzése az FTC kispadján, csapata első alkalommal kapott ki, eddig három Európa-liga selejtezőn százszázalékos volt a mérlege.
A két csapat 46. alkalommal találkozott egymással bajnoki mérkőzésen, és előzetesen izgalmas összecsapásra volt kilátás, hiszen - ahogyan a paksiak honlapjának előzeteséből kiderült - az eddigi találkozókon 3,4-es gólátlagot hoztak össze a felek.
Borbély Balázs, a Ferencváros vezetőedzője alaposan felforgatta kezdőcsapatát, vélhetően azért, hogy pihentesse kulcsjátékosait a Twente elleni csütörtöki Európa-liga selejtező visszavágóra.
A vendégeknél Frank Kovacevicet sérülés miatt már a 4. percben le kellett cserélni, előtte nem sokkal a horvát támadó ziccert rontott. A helyére Yusuf érkezett, aki szűk negyedórával később megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak, a házigazdák azonban öt perc múlva egy kapu előtti kavarodás után egyenlítettek. A rendkívül eseménydús első félidő közepén újra a fővárosiak kerültek előnybe a csapatba hosszú idő után visszatérő Botka Endre fejesével, ám ezúttal sem örülhettek sokáig, Szalai József ugyanis egy tökéletes kiugratást értékesített higgadtan.
A fordulást követően lendületben maradt a Paks, és rövid időn belül mindkét gólszerzője, Szalai, majd Pető is duplázott, az FTC Yusuf révén a 79. percben szépíthetett volna, de ziccert rontott a csatár.
Az FTC ennél közelebb már nem került a gólhoz, így a Paks magabiztos győzelmet aratott.
OTP Bank Liga, 1. forduló:
Paksi FC-Ferencvárosi TC 4-2 (2-2)
Paks, 4739 néző, v.: Karakó
gólszerzők: Pető (23., 59.), Szalai J. (41., 55.), illetve Yusuf (18.), Botka (32.)
sárga lap: Windecker (76.), Győrfi (93.)
Paksi FC:
Kovácsik - Zeke, Vécsei, Vas, Szekszárdi, Győrfi - Horváth K. (Balogh B., 76.), Papp, Pető (Hahn, 76.) - Haraszti (Windecker, 62.) - Szalai J. (Böde, 68.)
Ferencvárosi TC:
Varga Á. - Nagy O., Zohore, Botka (Rommens, 69.), O'Dowda - Gruber (Bagi, 56.), Kanichowsky, Corbu (Gómez, a szünetben) - Lisztes, Kovacevic (Yusuf, 4.), Szabó Sz. (Acolatse, 56.)







