Sport

Patakfalvy Luca bronzérmes

Salim Omar Gergely is bronzérmes

Az 57 kilogrammos Patakfalvy Luca bronzéremmel zárt a tekvondósok müncheni Európa-bajnokságának szerdai versenynapján, miután a döntőbe jutásért vívott mérkőzésén három menetben kikapott a horvát Nika Karabatictól. MTK-s klubtársa, a 63 kilós Salim Omar Gergely ugyancsak harmadikként végzett.

Patakfalvy Luca bronzérmes
Patakfalvy Luca bronzérmes az Eb-n
Fotó: Facebook/Hungarian Taekwondo Federation - Magyar Taekwondo Szövetség/Borhi Mihály/MTKDSZ

A 25 éves Patakfalvy, aki öt éve szerzett már Eb-bronzot, a két győztes meccsét követő elődöntős csata első két percében elhúzott vetélytársától, s a részsiker is a magyar lányé lett, a meccs egésze azonban nem.

„A nyitó menet nagyon jó volt, a másodiknak az elején viszont Luca kissé elengedte ellenfelét, a harmadik, döntő menetben pedig már mennie kellett, és ezt tapasztalt riválisa, akitől korábbi egyetlen meccsükön kikapott, kihasználta...” – összegzett a helyszínről az MTI-nek az édesapa, Patakfalvy Miklós, a hazai szövetség tiszteletbeli elnöke, aki az európai szövetség meghívására, a versenybíróság tagjaként van jelen Münchenben.

Patakfalvy Luca így bronzérmes lett, akárcsak a szerda másik magyar indulója, a 23 esztendős Salim Omar Gergely. Az olimpiai ötödik, világbajnok és háromszoros Európa-bajnok a 63 kilósok között három győzelem után elődöntőzhetett a francia Cyrian Ravet ellen. A hazai szövetség beszámolója szerint az első két perc a magyar tekvondósé lett 8-2-re, majd a másodikban is nyerésre állt, hiszen tíz másodperccel a vége előtt 17-16-ra vezetett, a jól hajrázó francia azonban fordítani tudott. Mi több, a harmadik két perc „idegőrlő” csatáját is Ravet bírta jobban, így Salim Omar Gergelynek negyedik Eb-jén, három aranyérem után be kellett érnie a bronzzal.

A müncheni Eb-n hétfőn Salim Kamilah (46 kg) arany-, Márton Luana (67 kg) ezüstérmet szerzett, kedden pedig Márton Viviana (62 kg) diadalmaskodott.

Kapcsolódó írásaink