Sport
Elek Gábor: Álmodni sem mertem ilyen évet
„Borzasztóan sok feladat van előttünk, leginkább ez jár most a fejemben”
„Nagyon örültem a bajnoki bronzéremnek, és nagyon örülök, hogy feljutottunk az Európa Liga főtáblájára. Két és fél éve kezdtük el komolyan venni ezt az egészet, és ahhoz képest szerintem nem haladunk rosszul” - nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető, akinek a szerződését szombaton hosszabbították meg 2028-ig.
Hozzátette, voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de összességében nagyon elégedett ezzel az évvel, amilyenről álmodni sem mert, „de ez már történelem, ez már megvan, és nekünk előre kell néznünk”.
A királyváros csapata tavasszal újoncként lett harmadik helyezett az élvonalban, a második számú európai kupasorozat selejtezőjében pedig a szerb Crvena zvezdát búcsúztatta. A január 10-én kezdődő és február 22-ig tartó csoportkörben a dán Nyköbing Falster, a német HSG Blomberg-Lippe és a francia Chambray Touraine lesz az ellenfele.
Az Esztergom november közepén Belgrádban játszotta idei utolsó előtti tétmérkőzését, majd öt játékosát nélkülöznie kellett a válogatottak felkészülési időszaka és a világbajnokság miatt. Az esztendő utolsó fontos feladata kedden várt a csapatra, amely az Alba Fehérvár otthonában lépett pályára a Magyar Kupa negyedik fordulójában, és 22-22-es döntetlennel kiharcolta a negyeddöntőbe jutást.
„Nyilván nem tudjuk előre, hogy a válogatott meddig van versenyben a világbajnokságon - ráadásul most az egyik játékosunk a francia csapatnál volt -, de nekünk ahhoz mérten kell számolnunk. A válogatott játékosok ilyenkor három, vagy három és fél hetet vannak összezárva, és bár nem lettek agyonjátszatva, de akkor sem lehet őket túlságosan korán visszarendelni, mert annak később következményei lesznek” - magyarázta Elek.
Hozzátette, egy hetet tudtak újra együtt készülni a kupameccsre, de szerinte nem az idő rövidsége volt a nagyobb probléma, hanem a koncentrációval akadtak gondok. Mint mondta, „brutálisan sok” helyzetet hagytak ki, a többségét a két szélről.
Az Alba Fehérvár 38, az Esztergom 45 kapura lövésből érte el 22 gólját. A negyeddöntő sorsolását január 5-én tartják.
A vezetőedző közölte: számított rá, hogy ilyen lesz a játék képe, mert a székesfehérváriakkal másfél éve mindig ilyen meccseket játszanak, és igazából mindig a mentális erő dönt.
„Nem gondolom, hogy ma erősebbek voltunk mentálisan, de szerencsénk volt” - fűzte hozzá.
A játékosok négy nap karácsonyi pihenőt kapnak és legközelebb a vasárnapi erőnléti edzésen találkoznak egymással, következő mérkőzésüket pedig január 6-án a bajnoki és Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC otthonában játsszák.
„Borzasztóan sok feladat van előttünk, leginkább ez jár most a fejemben. Ahogy lemennek az ünnepek, már azzal kell foglalkozni, hogy 13 mérkőzés vár ránk, nem is akármilyenek, és azért látjuk, hogy van hova fejlődnünk” - szögezte le Elek Gábor.
