Évtizedekkel ezelőtt a sokkal nagyobb volt a különbség a városon és a falun felnőtt gyerekek között. Ezt nagyrészt az akkori, a mainál lényegesen nagyobb életmódbéli különbségek jelentették. Már sokan számba vették, megírták a jeles szociográfiákban mindazokat a jellemzőket, amelyek gyorsan felismerhetően tették nyilvánvalóvá, ki, honnan jött.
A származás, legalábbis annak földrajzi meghatározottsága mára már szinte eltűnt. A falusiak jelentős része bezúdult a városokba, onnan meg sok ember költözött ki az agglomerációba, vagy még annál is távolabbi, messzi vidékekre.
Ennek, a sok részletében kitárgyalható összetevőiből most az állatokkal együttélés eseteit húzzuk elő. A régi időket könnyen elintézhetjük azzal, hogy a városiak, de leginkább a fővárosiak a közvetlen kényelmüket kiszolgáló igás állatokon kívül, a mainál lényegesen kevesebb macska és kutya társaságában élték az életüket. Utóbbi kettő is komoly haszonállatnak minősült, gyors egérvadászok és kemény házőrzők szolgálták gazdáikat. Ma már ez sincs így. A városokat elárasztották az úgynevezett házikedvencek, a hörcsögtől kezdve a teknősbékákig, kígyókig és görényekig. A kutyák különösen kitüntető figyelmet kaptak. Egy korszerű fővároslakó ma már elképzelhetetlen állati kedvenc nélkül. A kutyák és a macskák családtagok. Hogy a demográfiát is idekeverjük, minél kevesebb gyerek születik valahol, annál inkább behúzzák a helyükre például a kutyákat. Jól megsétáltatják a kedvenceket, pontosabban az állatok egy lépést sem tesznek sokszor, mert babakocsiban tologatják őket. Ha a nevükben fényképet tesznek ki az internetre, jól megbeszéltetik őket, sok esetben horgolt ruhácskákba öltözve néznek a lencsébe a házikedvencek. Gazdáik már nem is gazdák, hanem szülőként lépnek fel. Már ha az internetes fogalmazások fellépésnek nevezhetők: apa és anya hatalmas szeretettel figyeli kisfiát, Bodrit.
A vidékiek, legalábbis a városoktól távolabb élők, akikhez nem csúszott be egyetlen, ötvenféle szeletelt kolbászt kínáló élelmiszeráruház, másféle viszonyban élnek állataikkal. A tehenet megfejik, azt a néhányat, ami még náluk maradt, a disznónak minden modern előírást megszegve kukoricadarával kevert moslékot adnak, a kutyának az óljában a helye, a macska pedig akkor menjen be a konyhába, amikor a háziasszony az asztalra ugorva sikoltozik: egér, egér. Szó sem lehet ott valami kutya babakocsiztatásról, macskakozmetikáról.
A világ fejlődésével azonban lassan elérünk a gyerekkorunkban sulykolt kommunista tételhez: a cél a város és a falu különbségének megszüntetése. Kétségtelen, ennek a szándéknak a jóhiszeműsége vitathatatlan. Az azonban nagy kérdés, hogy a fentebb megfestett városi állatviszonyok esetleges falusi térnyerése hasznunkra válik-e. A különböző településfajták eltérő sajátosságai mára már teljesen eltűnni látszanak. Televízió, filmcsatornák, internet, töméntelen autó, korszerű házak, tiszta ivóvíz, budi meg pöcegödör helyett csatorna, még lehetne sokáig folytatni a sort.
Azért ezt a nagy összefejlődést nem lenne helyes odáig vinni, hogy a festői kis műemlékfalu főutcáján babakocsikban kutyájukat tologató emberek parádézzanak.
