A modern világban mindent megmérnek. Nemrégiben például megvizsgálták az európai fiatal emberek viszonyát az íráshoz és az olvasáshoz. Elkészült a jelentés, ami szerint az európai fiatalok harmada funkcionálisan analfabéta. Az uniós adatok ezt pontosan harminchárom százalékuknál jelzik.
A modern Európa ifjú generációinak analfabétizmusa azt jelenti, hogy ismerik ugyan a betűket, és így el tudják olvasni a szavakat, ám minden összetettebb szöveg, elemzés és hivatalos dokumentum értelmezése meghaladja képességeiket.
Az uniós jelentés hangsúlyozza, hogy különbséget kell tenni a hagyományos analfabétizmus és a funkcionális analfabétizmus között. Előbbit, mármint a teljes írástudatlanságot nagyrészt felszámolták, szinte mindenki tud írni és olvasni, de a szövegértési képességek hiánya egyre súlyosabb. A nagyszabású analfabétizmus-ügyi kutatás a tizennégy és huszonnégy éves közötti korosztályt tanulmányozta. Azaz a középiskolás és az egyetemista éveiket élőket. Harmaduk tehát nem látja meg a lehető legegyszerűbb újságcikk lényegét, ahogy egy munkaszerződés feltételeit sem érti. Hogy kipillantsunk a hétköznapokba, a funkcionális analfabéta például nem tudja értelmezni a háztartási gépek használati utasításait.
Az egy percig sem volt kérdés, hogy az értelmi és értelmezési válság okai között a digitális eszközök és a közösségi média korlátlan előtérbe kerülése áll. A gyorsan változó képekre alapozott formák, mint például a TikTok, soha nem látott mértékben csökkentették a fiatalok figyelmi küszöbét. Ezzel párhuzamosan, de inkább ebből következően, a hosszabb szövegek olvasása és értelmezése unalmas és nagyon nehéz feladattá vált számukra.
Hétköznapi tapasztalatok is könnyen ide vezethetik a többnyire az idősebb korosztályokhoz tartozó, a funkcionális analfabétizmust csak hírből ismerő korosztályokat. Felszállnak például a villamosra, a kapaszkodón lógó öregember előtti ülésen fiatal lányocska terpeszkedik, kezében ott a bőszen bámult mobiltelefon, hüvelykujja folyamatosan görgeti gyors egymásutánban a videokat, ezeken keleti, talán leginkább koreai emberek mosolyognak, köpködnek, répát pucolnak, tátognak vagy éppen furcsa leveseket esznek. És így megy ez egészen addig, amíg az idős figyelő tíz megállóval később leszáll.
Nos, ez is a funkcionális analfabétizmus megszerzésének az egyik módja.
Nem tilos „bezzeg az én időmbenezni”. Csak éppen nem érdemes. Harminc, negyven, ötven évvel ezelőtt természetesen egészen más idők jártak, nem kapott el minket a begyorsult idő örvénye, a szemünket nem terítette be a folyamatos képernyőbámulás. Az iskolákban kit könnyen, kit nehezebben megtanítottak írni és értő módon olvasni. Kincskereső kisködmön, Egri csillagok, Pál utcai fiúk, Légy jó mindhalálig. A középiskolában meg jött a nagy görög rém, Homérosz.
Jönne ő szívesen ma is, ám senki fiatalt nem érdekelne. Hosszú, unalmas. A fáradságos munkával járó olvasását ki kellett valahogy váltani. Csináltak egy filmet az Odüsszeiából. Csicsergő kislányok sorakoznak a mozipénztáraknál, egyik kezükben hatalmas pattogatott kukoricás zacskó, a másikban kólás pohár. Mire végignézik a mozit, elhitetik magukkal, hogy most már ismerik az Odüsszeiát. Aztán hazamennek, és a mamájuknak lelkendezve azt mondják, nézd meg te is a filmet, de előtte azért kérdezd meg a mesterséges intelligenciát, hogy képben legyél, miről is lesz benne szó.
