„Eső után egy kukac kidugta a fejét a földből, a közelben észrevesz egy másik kukacot. Udvarolni kezd neki: – Kisasszony, maga milyen csinos! Az lesújtóan válaszol: – Te hülye, én a saját farkad vagyok.”
Moldova György, a múlt század legjobb szatíraíróinak egyike vetette papírra az idézett mondatokat. Ha ma is élne, nyilván hatalmas örömmel vetné bele magát a képtelennél képtelenebb híreket elénk villantó, ránk öntő internetes hullámokba. Megfejtené például ezzel a kukacos tréfával a transzneműség ma annyira divatos ügyét.
A transzok ugyebár, fiúk, akik lányok, lányok, akik fiúk. Ennek a már unalmas és sokszor elnyafogott lélektani rejtélynek azonban ma már meghökkentő új leágazásai vannak.
A portugál állatorvosok például azzal ütötték be magukat a nyári híradásokba, hogy megtagadták az önmagukat állatként azonosító emberek kezelését. Erre azért volt szükség, mert egyre több fiatal állatorvosi klinikákon akarta gyógyíttatni magát. A portugálok besokalltak. Állatorvosi szövetségük közzétette álláspontját, mi szerint az állatorvosok nem jogosultak diagnózisokat felállítani, és embereket kezelni, még akkor sem, ha azok állatokkal azonosulnak. Udvariasan emberorvoshoz kell irányítaniuk őket, hiszen az érvényes törvényeik szerint ők még mindig emberek.
Az esetre felfigyeltek a mentális egészséggel és a társadalmi viselkedéssel foglalkozó szakemberek is. Megállapították, hogy az állatkodás leginkább a fiatalok körében terjed. Főleg, amióta divatba léptek a Tik-Tok videók. A szinte mindenhol milliók által pörgetett képsorok állatmaszkot viselő fiatalokat mutatnak be, akik utánozzák például a kutyák, macskák, rókák és medvék viselkedését.
Itt van a transznemű nő internet sztár Naia Okami, aki elszántan vonyít és szaladgál az erdőben, mert ő farkasnak tartja magát. Ha valaki megkeresi a huszonhét éves hírességet az interneten, megtanulmányozhatja, hogy a fejére pántos farkasfüleket szerel, derekára felköti a nagy lompos farkát, négykézlábra áll, és valóban úgy ugrál és vicsorog, akár egy farkas. Ő így tudja szabadjára engedni az igazi énjét.
Egy remek, görög és latin szakszavakkal teletűzdelt fogalmazásából megtudhatjuk, hogy van egy boantrópia nevű betegség, amit, ha elkap valaki, tehénnek képzeli magát. A ritka kórban szenvedő, de leginkább örömmel ficánkoló páciensek tehénként élik az életüket, négykézláb járnak, füvet legelnek, és tápot esznek. Beszéd helyett bőgnek. Azt mondják, mú, mú. Szívesen csatlakoznak a legelők tehéncsordáihoz, és verekedni kezdenek, ha ebben bárki is akadályozná őket. Ezt a furcsa rendellenességet a magyarázók szerint akár mentális betegségként is értelmezhetjük. A tehénemberek hangokat hallhatnak, ezek azt duruzsolják nekik, hogy ők valójában tehenek.
Érdekes kísérlet lehetne a farkasnő-férfi megismertetése az őznővel. A kisasszony őznek öltözött, méghozzá baknak, kis szarvacskákat tűzött a fejére, neki is van kis pamacsfarka, és ő is szívesen ugrándozik az erdőben, legelészik a fűben. Sőt, nagyon is sőt, a Tik-Tok pörgetők örömére azt is bemutatta, hogy szerinte milyen is lehet egy őzike orgazmusa. Sikoltozott, berregett egy nagyot.
A hasonló őrületekkel megbolondított fiataloknak talán célszerű lenne a telefonozáson túl másféle időtöltésekre is felhívni a figyelmüket. Például olvasásra, beszélgetésre, sportolásra vagy akármi másra, ami nem az egyre elmebajosabb divatokhoz sodorja őket.





