(3 .)
– Mondj valamit Petőfiről is.
– Nem tudni róla valami bizonyosat. Némelyek szerint a hajdúböszörményiek megégették, mások azt mondják, hogy keresztre feszíttetett, s ily situációban sokáig mutogatta Borsod vármegyében a motyó fiának: látod, kis fiam, ez volt az az ember, a ki királyokhoz verset mert írni, amiért aztán keresztre feszítettük. Csókolj szépen kezet a hetmannak, s vigyázz magadra, hogy verset ne írj a királyokhoz, kis fiam.
– Hát Lauka Guszti?
– De isz az jól járt. Mintha sejtelme lett volna a jövendőről, a mult tavasszal egy orosz lányt vett feleségül. Most az ipa esztergomi érsek lett s Guszti legalább is superintendens fog lenni. Már is togában jár és szörnyen megspanyoltalanodott.
– Lehetetlen!
– Semmi sem lehetetlen, ha az ember megházasodik. Mióta felesége van, hallani sem akar a communismusról.
– Hát Horváth Laci él-e még?
– Elfutott Konstantinápolyba. Lett belőle kajmakán basa a portánál.
– Hát vajjon Bernát Gazsi tót diákja hova avandzsirozott a muszka alatt?
– Nagy ember lett ő, a Sáros vármegyei spanyol. Mikolás czár nevenapjára írt egyszer egy köszöntő verset diákul, melytől a cár úgy megszeppent, hogy tüstént maga eleibe hozatta s félórai conversatió után annyira beleszerelmesedett, hogy rögtön kinevezte udvari költőjének harmincezer rubel és tíz kopek évi fizetéssel. Most talpig vörös posztóban jár, s mindennap dic tiókat tart a Pilvaxban a muszka jurátusoknak. Némelyek azt rebesgetik, hogy valami titkos viszony aligha nem létez közötte és a cár felesége között, mert nagy befolyása van az udvarnál. Mikor a cárral contraktust kötött az udvari poetai állomás iránt, ezeket kötötte ki magának. 1. Mindennap reggeli 9-től 10-ig szabad idő: hogy Bernát Gazsi csizmáit kifényesíthesse, s szobáját kitakaríthassa. 2. A Festetics ház vallattassék be örökös és elidegeníthetetlen tulajdonul Gazsinak, hol élte boldogabb napjait leélte. 3. Azon mezítlábos kontesz, kit ő számozni tanított, az ország költségén holta napjáig csizmában járjon. 4. A Festetics házból mindenféle hatlábú állatok örök időre száműzessenek. 5. Azon kéményben, hol ő télen át lakik, rajta kívül, semmi másnak disznólábat füstölni ne legyen szabad. A czár mindezen kivánalmait haladék nélkül aláírta. Sőt egyszer arra is rávette a czárt borozás közben, hogy Gazsi adósságait elvállalta a státusadósságok közé. Ez fogja megbuktatni Oroszországot. Miklós cár csak akkor hűlt el, mikor liquidatióra került a dolog. Zálogba kellett adni egész Ukraniát. Kétheti prolongatió és kamat maga felemésztette az uralhegyi platinabányákat.
– Már azt elhiszem, különben hogy éli világát a mi kedves Gáspárunk?
– Hát fölségesen. Reggel elmegy az orosz premierministerrel, Paskeviccsel a „grober Sepl”-hez gabelfrüstükre, a kinek akkora szakálla van, hogy szalmát sem tart az ajtaja előtt, hanem, ha sáros a csízmája, csak abba törüli bele. Déli tizenegy órakor egy muszka generálisnénak ád rendesen serenádot egy simpla tamburán, délután két órakor elmegy vacsorálni a „vitéz kozákhoz”, hová az orosz hautevoléci elite szokott összeseregleni, ott egy portió aszalt jeget vagy egy tányér pirított északfényt kancsukamártással bevág, s onnan megy azután négy órakor a színházba, hol déczbundában adják Romeó és Juliát s hol Idali Laura talpig asztrakánba varrva táncolja a kakukát. Rendesen a czár páholyába szokott járni, kinek mind a kilencz leánya fülig szerelmes bele, s színház végével, tizenegy órakor megy velök át Budára, a rácvárosba csájára és ráczürmösre.
– Színházat emlegettél. Miféle színház az?
– Természetesen, hogy a nemzeti, a Kerepesi úton. Színészeink megmaradtak a hajdaniak, mert a medvékkel született nép sem tánczolni, sem énekelni nem tud, röhögni pedig szeret. Drámai színészeink közül egy kettő van még meg, a többinek igen drámai lett a kimenetele. A legelső alkalommal, midőn muszkául játszani kényszeríttetének, egy oly darabot adtak elő,
melyben utoljára mind mérget vesznek be. A darab veszettül tragicus. Az egész előadás alatt a baromállás majd megőrült röhögtében, a muszka asszonyságok szemei kidüdörödtek, vagy aesthetikaiabban mondva: kidiósodva megüvegesedtek a kaczagás miatt, kivált, mikor az ötödik felvonás végén mind valamennyi meghal s ki jobbra, ki balra düledez s rakásra hull a súgólyuk előtt. Taps, tombolás volt akármennyi „Udri!!! udri!!! Zabije!!! Pogyszem! Secki pogyszem!!! Zatráceni!” (Mi magyarul tán annyit tesz: hogy „bravó!”) hangzék minden felől. A hölgyek egész turbánokat és krumplivirág koszorúkat hajigáltak a színpadra. Azonban a szereplők nem keltek föl többet. Az utolsó jelenetben mindnyájan igazi mérget vettek be, s úgy haltak meg egytül-egyig szépen kifestve a szép festett erdők árnyékában. Az énekesek okosabbak voltak, ők elfogadták a szerződéseket. Fejenként egy hordó kaviár, egy hordó ráczürmös, egy hordó szárazhal, két bunda, egy ködmen, három szánkó a hozzá tartozandó kutyaekvipázszsal, meg harmincz kopek rendes havifizetésük, egyiknek úgy mint a másiknak, személyválogatás nélkül. Ezért tartoznak énekelni mindennap három operát; a ki megbetegszik, vagy gyöngélkedik, kancsukát kap, a ki el van rekedve, kancsukát kap, a ki ghixert ád, kancsukát kap, a ki ismételni nem akar, kancsukát kap. Ez egy oly saját universalremedium minden előfordulható bajok ellen, s úgy látszik, hogy van sikere.
– Biz ezek szomorú dolgok, édes excollega és csaknem hihetetlen, hogy mint volt képes hatvanezer orosz hatmillió magyart semmivé tenni.
Folytatjuk
