(2.)
1883
– Deák Ferenc? Jó. Hol lakik Deák Ferenc?
– Az „Angol királynő” szállodában.
Koporka feljegyezte a nevet, lakást, s mikor a kihallgatásnak vége lett, bekiáltotta a tollnokot.
– Amice, állítson ki nyomban egy elfogatási parancsot Deák Ferenc ellen. Lakik helyben az „Angol királynő”-ben.
Amice Dvorinyáknak azon módon lefordult a tolla a füle mögül erre a névre.
– Deák Ferencet? – dadogá. – Az lehetetlen!
– Hogy, ugyan miért? – csodálkozék Koporka. – Hát ki az?
– Gondolja meg, principális úr, az istenért, hisz ez egy nagy ember.
– Nagy ember? Akkor hát rendeljen ki még egyszer annyi zsandárt. Hat csak elfogja, ha olyan nagy is, mint a torony.
– De nem így értem. Egy nagy név ő... nemzetének feje. Veszedelem lehetne belőle, ha elfogatnánk. Jó lenne tán kérdést intézni előbb a helytartóhoz.
Ez aztán gondolkozóba ejtette Koporkát.
– Nagy név!... Nagy név... Bolondos kifejezés. Hát van is ott olyan nagy név, mely bele ne férne az elfogatási blankettába? No, mindegy, teljék az amice kedve, sürgönyözzön hát a helytartónak Pozsonyba: lehet-e Deák Ferencet elfogatni?
A sürgöny elment a helytartóhoz. Lehet-e elfogni Deákot?
A helytartó meghökkent. Hüm! Ezt jó lesz megkérdezni Bécsben. Lehet, vagy nem lehet? De tán csak lehet.
Bécsben a mindenható miniszter egy csipetnyi burnótot szítt fel előbb erre a sürgönyre, azután lótott-futott, tanácskozott fűvel-fával. S füvek fák azt döntötték el, nem jó lesz megbolygatni a mozgó kaptárt egy ilyen eseménnyel. Ment hát Pozsonyba a sürgöny, hogy az öreg Deákot nem szabad elfogatni.
S Pozsonyból is nyomban vitte a drót Pestre Koporkának: Deák Ferencet elfogatni nem szabad.
Mikor Koporka elolvasta, földhöz ütötte a taplósapkáját, és rátaposott.
– No, még ilyet nem ettem. Hát van ebben a monarchiában rend és tisztesség? Amice, hívasson nekem egy kenő asszonyt, mert én megcsömörlöttem.
Másnap azután így okoskodott magában: Ha elfogatni nem szabad, kihallgatni mégis csak szabad! De hohó! dörmögte, hátha kihallgatni sem szabad. Az volna csak szép! Ebben a monarchiában egyébiránt megeshetik. Hej, amice, sürgönyözze meg a helytartónak: szabad-e kihallgatni Deák Ferencet?
Inkább gúnyból tette ezt az önérzetes Koporka, mint komolyan. Hanem a helytartó komolynak vette, s újra üzen kérdést Bécsbe, s újra felelnek: „Jó lesz a közvéleményt nem izgatni ezzel sem”. – Bécsből Pozsonyon át Pestre ment a válasz: „Deák Ferencet kihallgatni sem szabad”.
De már erre tüzes szikrákat hánytak a Koporka szemei.
– Amice! – ordított fel. – Nyissa ki hirtelen az ablakot.
Megfogta a nagy öblös tintatartót, melyből annyi vizsgálati jegyzőkönyv nyerte létezésének alapföltételeit, s kidobta az utcára tollastul, porzótartóstul, mindenestül. Bárcsak nyakon öntene vele valami generálist odalent!
– Hát szisztém ez? – dúlf-fúlt toporzékolva. – Hát van itt rend? Hát érdemes itt szolgálni? Nem szabad kihallgatni? Úgy? No, jó van. Semmit se szabad. Nem bánom. Hol a porkoláb? Küldjék fel mindjárt a porkolábot!
Kisvártatva előcsoszogott a vén börtönőr.
– Kísérje fel Regdont! – parancsolá Koporka hevesen. – De nem, mégse. Menjen és eressze ki pokolba. Átkozott fickó. Az rászedi még a mennyországot is. Ha Deákot nem lehet kihallgatni, ő se kell. Minek van itt? Kergesse el azonnal!
Így dobták ki a nagy Regdon Mihályt a rabságból.
*
Egy fiatal politikus beszélte el az országházi folyosón ezt az esetet. Megtetszett nekem, s mindjárt elmondtam egy öreg politikusnak.
– Én már tudtam ezt – szólt nevetve. – Miska mindig ilyen volt! Pszt! Éppen itt jön!...
Csakugyan a nagy Regdon Mihály ment el mellettünk; hatalmas léptei alatt szinte repedezni látszott a szürke szőnyeg, nagy, idomtalan kezével hetykén integetett szervuszt a dii minorumoknak.
– Ki, kérem, ez az öreg úr? – kérdé a hátam mögött egy vidéki deputáció.
– Ez Regdon!
Áhítattal néztek utána, míg csak el nem tűnt erős alakja a könyvtár-szögletnél.
– Nagy múltja van! – jegyzé meg a deputáció vezetője elábrándozva.
Nagy múlt! Nagy múlt!... Mosolyognom kellett. Olvasóim, mosolyogjanak önök is.
Vége
