Az Everest nemcsak a világ legmagasabb hegycsúcsa, hanem éjszakánként különös, hátborzongató hangok forrása is.
A hegymászók már régóta beszámolnak arról, hogy napnyugta után furcsa pukkanásokat, reccsenéseket és hatalmas robbanásszerű zajokat lehet hallani a Himalájában. A jelenség sokáig rejtély volt, mígnem egy 2018-ban publikált kutatás magyarázatot adott rá.
A nepáli és japán kutatókból álló csapat 2017-ben a Himalája gleccsereinek szeizmikus aktivitását vizsgálta. A kutatók egy törmelékmentes gleccseren táboroztak, és hamarosan maguk is megtapasztalták az éjszaka jelentkező különös jelenséget: a gleccser hangos dörrenések kíséretében repedezni kezdett. A vizsgálatok szerint a hangok úgynevezett éjszakai termikus törésekből származnak.
A folyamatot a naplementét követő hirtelen lehűlés indítja el. Napközben a hőmérséklet akár kellemes is lehet, ám sötétedés után a kutatók által vizsgált területen körülbelül mínusz 15 Celsius-fokra zuhant a hőmérséklet. A törmelék által nem fedett gleccserek közvetlenül ki vannak téve ennek a gyors hőmérséklet-változásnak, ezért a felszínük lehűlés közben összehúzódik, ami repedéseket hoz létre a jégben. Ezek a törések adják a hegyoldalakon visszhangzó, félelmetes hangokat.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy a vékonyabb gleccserek érzékenyebbek erre a hőhatásra, míg a vastagabb jégrétegekben kisebb termikus feszültség alakul ki. Bár a jelenség fizikai háttere ismert, továbbra sem teljesen világos, miért reagálnak a Himalája gleccserei ilyen erőteljesen a hőmérséklet változására más régiók gleccsereihez képest. A kutatás ugyanakkor segíthet a gleccserek állapotának és a klímaváltozás hatásainak pontosabb megfigyelésében - írj az IFLScience.







