Németh László életművéről és a művelődéstörténetben elfoglalt helyéről tartott kétnapos konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia kutatóintézete. Az elhangzott előadások többek között az alkotó hagyománytiszteletét, publicisztikai munkásságát, társadalmi kérdések iránti fogékonyságát, valamint ritkán játszott drámáit elemezték.
Arra tett kísérletet a Pesti Vigadóban megrendezett kétnapos konferenciáján a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete, hogy bemutassa a Kossuth-díjas író, drámaíró, esszéista és műfordító, Németh László pályaívét. Irodalomtörténészek, kritikusok, művelődéstörténészek értekeztek szerteágazó munkásságáról, a konferencia első napján Németh Magda pedagógus, író, Németh László lánya a pályakezdésről beszélt. Mint kiemelte, az édesapja már tizenévesen írogatott, viszont az irodalomba csak huszonöt évesen robbant be. Papp Endre irodalomtörténész, kritikus, a Hitel folyóirat főszerkesztője a 2013-ban elhunyt Görömbei András irodalomtörténész Németh László-képéről tartott előadást, rámutatva, hogy Görömbei több tanulmányában foglalkozott az író életművével, és egyfajta közvetítőszerepet vállalva mindig elfogadtatni akarta Németh szellemi magatartását. Imre László irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem professzora Németh László hagyományszemlélete kapcsán megjegyezte: a jövőt építő műveltség megvalósításához Németh a 16–17. századi erdélyi kultúrát, majd Berzsenyi, Széchenyi és Ady példáját vette alapul.
A szimpózium második napján Horkay Hörcher Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója az alkotó Kemény Zsigmondról szóló tanulmányát mutatta be. Elmondta: mindketten hatalmas publicisztikai életművel rendelkeznek, ez politikai és társadalmi érdeklődésükből fakadt: az élet és az irodalom összefüggése mindig is érdekelte mindkettőjüket – tette hozzá. Monostori Imre irodalomtörténész, kritikus Németh László Babits Mihállyal és Szekfű Gyulával való kapcsolatát elemezte. Elemzése szerint a Messziről című, 1936-os esszé nemcsak a Németh és Szekfű között zajló szellemi ütközéssorozat fontos állomása, de Németh László egyik legkiábrándultabb kritikája volt az egyre inkább jobbra tolódó magyar politikai és társadalmi berendezkedésről, továbbá fontos része a szerző önéletrajzi, önelemző vallomásos esszésorozatának is. Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész, művelődéstörténész az előadásában azt hangsúlyozta, hogy Németh az 1960-as években írt egyik esszéjében egyénekre hasadt társadalomról beszél, a tanulmány lezárása mégis optimista, és kérdéssel fejeződik be.
Babus Antal irodalomtörténész arról beszélt, hogy az 1919-es év Németh életében lázas, forradalmi időszak volt. A Nyugat költői közül Ady Endre volt rá a legnagyobb hatással, főként A halottak élén című verseskötete – később is úgy nyilatkozott róla, hogy ez volt élete legfontosabb kötete. Érdekes, hogy már ekkor, tizennyolc évesen az foglalkoztatta, hogy a magyar irodalom hogyan tud betörni a világirodalomba.
Bertha Zoltán irodalomtörténész arról szólt: nem ért egyet azokkal az állításokkal, amelyek Németh László drámáit nem tézisdrámáknak állítják be, és azt mondják róluk, hogy nem előadhatók. Mint mondta, ilyenkor sokkal inkább arról van szó, hogy a belső bonyodalmakkal és a dráma eszményeivel nem hajlandók azonosulni, ezért sem viszik ezeket színre gyakran. Smid Róbert irodalomtörténész Németh László regényvilágáról beszélt a Gyász című kötet kapcsán, kifejtve, hogy az író a főhős, Kurátor Zsófi gyászán keresztül a magyar faluról fogalmaz meg kritikát, azonban ennél jóval többről van szó a műben.
